Sportfogadás

Meglepően sokan bíznak a Vasasban

4-3-as állásról folytatódik a Beitar Jerusalem és a Vasas Európa Liga-selejtezős párharca. A magyar fogadók szerint a piros-kékek megnyerik a visszavágót.

Emlékezetesre sikerült a Vasas jeruzsálemi vendégjátéka, hiszen Michael Oenning együttese a 87. percben még 3-1-es előnyben volt, aztán a hajrában egy egészen drámaira sikeredett összeomlás miatt mégis elveszítette a találkozót.

A találkozó másnapján sokan megvádolták a Vasas játékosait, hogy elcsalták a meccset, azonban angyalföldi részről határozottan cáfolták a felvetéseket és a csapat tagjai dacból is meg szeretnék mutatni, hogy jobbak az izraelieknél.

1x2    
Vasas Döntetlen Beitar Jerusalem
2.25 3.35 2.75

A bukmékerek szorzói alapján a csütörtök esti találkozó esélyese a Vasas, amelynek győzelmére 2.25-ös szorzót fizet a Tippmixpro, szemben a Beitar 2.75-ös oddsával. A vendégeknek már egy döntetlen is elegendő lenne a továbbjutáshoz, a "pontosztozkodás" ezúttal 3.35-ös kasszával kecsegtet.

tippmixpro.hu

A Tippmixprónál ezt a találkozót választották a nap mérkőzésének is, így láthatjuk, hogyan oszlanak meg a játékosok tétjei. Ezek alapján elmondható, hogy komoly a bizalom a Vasasban, hiszen a beérkezett tétek 75 százaléka várja a magyar csapat sikerét és csupán 10 az izraeliekét.

Hogy mit lehet tudni a csapatokról és az esélyekről, azt a mérkőzésre készített beharangozónkban elolvashatjátok!

[2528162] 2017-07-06 20:30:00 Vasas - Beitar Jerusalemx;