Európa Liga

A Fradinál megkezdték a kifogások keresését?

megosztom

Kicsi a pálya, agresszív az ellenfél, veszélyes az eredmény - sorolták az érveket a Ferencváros játékosai.

Csütörtökön késő délután a Ferencváros a lett Jelgava ellen játszik Európa Liga-selejtező visszavágót. A magyarok helyzete biztató, hiszen a kétgólos előny tetemes, ráadásul az ellenfél nem is tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek, a Groupama Arénában helyzetbe is alig került a balti állam csapata. Mindazonáltal a magyar alakulat játékosai óvatosan kezelik az esélyesség terhét.

Leandro például fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem ugyanolyan viszonyok mellett játszhatnak majd, mint azt megszokták, ráadásul a lettek az első mérkőzésen is bizonyították, hogy nem mennek szomszédba is kis keménységért. "Nehezebb meccs lesz, mint a múlt heti volt. Kisebb pályán játszunk majd és több lesz az ütközés" - mondta az FTC hátvédje a klub honlapjának az elutazást megelőzően. A korábbi magyar válogatott védő azt is elárulta, hogy a továbbjutás mellett a győzelem is cél, annak ellenére, hogy akár egy egygólos vereséggel is a második fordulóba juthatnak.

   
Jelgava Döntetlen Ferencváros
3.60 3.30 1.90

Botka Endre szintén megosztotta gondolatait a nagyérdeművel, a hátvéd elárulta azt is, hogy az elmúlt napokban már inkább a taktika és az ellenfélre való felkészülés játszotta a főszerepet, nem pedig az erőnléti edzések. A volt kispesti bekk szerint összeszokott csapat benyomását keltették az első mérkőzésen, ám a visszavágón is koncentrálniuk kell, hiszen a 2-0 egy nagyon veszélyes eredmény, így szeretnének korán vezetést szerezni.

Az elmúlt napokban a fogadóirodáknál egyébként igencsak vándoroltak a szorzók, hiszen az 1.75-1.80-as induló oddsról ma már 2 felett is fogadhatunk a ferencvárosi sikerre, ami azt mutatja, hogy a fogadók inkább a letteket favorizálják. A Jelgava egyébként az elmúlt években több szép eredményt is elért hazai pályán, hogy mást ne mondjunk, verték már a norvég Moldét, a macedón Rabotnickit, a szlovák Slovan Bratislavát, de a Beitar és a Litex Lovecs is csak döntetlenre volt jó a Zemgale Olympic Cenerben.

Mindent összevetve azért a Ferencvárosnak illene kettős győzelemmel abszolválnia az első kört, így az 1.90-es szorzó egyáltalán nem tűnik elvetendőnek a magyar csapatra. Persze a Videoton keddi 3-3-ja után elhamarkodott lenne azt mondani, hogy kötelező elvárás a sima kiütés, manapság már egy biztos továbbjutásnak is örülhetünk.

A mérkőzést 17 óra 30 perctől az M4 Sport élőben közvetíti.

[2528154] 2017-07-06 17:30:00 FK Jelgava - Ferencvárosx;
  • Pro
    varin
    2017. július 4., Kedd 11:05

    Európa Liga | Jelgava-Ferencváros

    2017. július 6., Csütörtök 17:30
    • Ország:Európa
    • Fogadás típusa:Győztes
    • Tipp:Ferencváros
    • Odds:1.90|TippmixPro
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:6
    • INDOKLÁS:

      Igazából már tegnap ki akartam írni 1.75-ért ezt a tippet, de mára felkúszott 1.90-re, úgyhogy rosszul nem jártunk éppenséggel. Az egyik nemzetközi bukinál még 1.75, szóval az 1.90 remek kis odds.

      Olyan sokat nem tudom írni erről, az első meccsen mindenki láthatta, mekkora elképesztően nagy különbség volt a felek között. A Jelgava hullagyenge volt, a Fradi pedig sz*rt bele a meccsbe, így csak 2-0-ra nyertek. Szerintem ha kicsit is odateszik magukat, akkor simán nyerik a második meccset is és ugye az UEFA-pontok sosem jönnek rosszul. A csapatok közötti tudáskülönbség nincs arányban a szorzóval, így bevállalom a V-t.

    • Eredmény:

      0-1

    • kimenetel
      Nyereség
    • 5.40
megosztom