Forma-1

A bakui pálya kiszámíthatatlanságában bízhatnak Hamilton riválisa

  • MVB80

Lewis Hamilton a Montrealban látott formáját mutatta az időmérőn, de a szűk bakui pályán lehetnek kaotikus jelenetek.

Az idei nyolcadik versenyhétvégén Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba látogat a Forma-1 mezőnye. A pálya tavaly debütált, mégis a mostani lesz az első Azeri Nagydíj, mivel 2016-ban az Európa Nagydíjat rendezték Bakuban.

Akkor a későbbi világbajnok Nico Rosberg (Mercedes) végzett az élen, és a dobogóra még Sebastian Vettel (Ferrari), valamint Sergio Pérez (Force India) fért fel.

A bakui pálya különleges vonalvezetésű, és több mint 6 kilométer hosszú, ezzel a második a rangsorban a belga Spa (7004 méter) után, Bakuban található viszont az egész versenynaptár leghosszabb egyenese (2100 méter), itt akár 340-es km/h sebességet is elérhetnek az autók.

A mostani versenyt Sebastian Vettel várhatja a pontlista éléről, a négyszeres világbajnok német pilóta előnye 12 pont Lewis Hamiltonnal szemben, aki viszont legutóbb, Montrealban nagyon meggyőzően verte el a mezőnyt.

Hamilton helyzetbe hozta magát, most már csak ki kell használnia

A címvédő brit tavaly a szabadedzéseket nyerte Bakuban, az időmérő azonban rosszul sikerült a számára, így csak a 10. helyről rajtolhatott, és a versenyen sem szerzett több sikerélmény, így be kellett érnie egy ötödik hellyel.

Hamilton most a pénteki szabadedzéseken csak szenvedett, az elsőn ötödik, a másodikon tizedik lett. A Red Bullok viszont szárnyaltak, Max Verstappen mindkettőt megnyerte, Daniel Ricciardo pedig egy második, illetve egy harmadik helyet hozott össze.

Az időmérőn aztán Hamilton a montreali formáját hozta, úgy szerezte meg az első rajtkockát, hogy csapattársára, Valtteri Bottasra is rávert több mint négy tizedet, a két Ferrarira pedig egy másodpercet.

A pénteken taroló Red Bullok is visszaestek, a Force Indiának viszont idén is lehet keresnivalója, Pérez a hatodik, Ocon a hetedik helyet szerezte meg.

A szűk bakui utcai pályán tavaly sikerült megúszni a kaotikus eseteket, de ha idén lesz valami incidens, az boríthatja az előzetes erőviszonyokat. A futam 15 órakor kezdődik, az M4 élőben közvetíti.

Ki nyerni az Azeri Nagydíjat?
   
Hamilton 1.35
Bottas 5.00
Vettel 10.75
Räikkönen 15.50
Verstappen 19.75
Ricciardo 68.00