Sportfogadás

Egy nyolcas kötéssel robbantottak bankot a Tippmixen

Az uborkaszezon ellenére ezen a héten is akadtak százezreket érő nyertes szelvények, egy fővárosi fogadó nyolcas kötésével robbantott bankot.

A hét első felében a labdarúgó Konföderációs Kupa aktuális párharcai, illetve a 21 éven aluli labdarúgó Európa-bajnokság csoportmérkőzései mozgatták meg leginkább a fogadókat. Ebből fakadóan a legtöbb kifizetett nyereményt, valamint a legnépszerűbb eseményeket tömörítő rangsorokat is ezen tornák találkozói uralják. Előbbi kategóriában – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségeket is figyelembe vettük – a 3-2-es német sikerrel zárult Ausztrália – Németország Konföderációs Kupa-csoportmeccs végzett az első helyen, 110,44 millió forintos kifizetést biztosítva a játékosoknak. A lengyelországi U21-es kontinenstorna portugál – spanyol derbije 3-1-es hispán győzelmet hozott, 74,40 millió forintos kifizetéssel párosulva, az U21-es angol válogatott Szlovákia hasonló korú fiataljaival szemben jegyzett 2-1-es diadala pedig 57,67 millió forintot ért a helyes tippel rendelkezőknek. A lengyel és a svéd korosztályos válogatott 2-2-t játszott, közel 48 millió forintos kifizetést generálva, míg a Konföderációs Kupán Mexikó Új-Zéland elleni 2-1-es győzelme 47,5 millió forintnál is nagyobb nyereménnyel járt együtt.

A Konföderációs Kupa rendezője, Oroszország válogatottja Portugáliával csapott össze, amely mérkőzés a legnépszerűbb fogadási esemény volt a játékosok körében, hiszen – beleértve a kiegészítő fogadási lehetőségekre leadott tippeket is – 364 648 fogadáskötés érkezett ezen eseményre.  Az Ausztrália – Németország csata ettől alig elmaradva, 362 414 alkalommal késztette tippelésre a játékosokat, az U21Portugália – U21Spanyolország dél-európai utánpótlásderbi pedig 323 232 Tippmix-szelvényen szerepelt valamilyen formában. További két U21-es Eb-találkozó teszi teljessé népszerűségi rangsor élmezőnyét: a közel 294 ezer fogadáskötést generáló U21-Németország – U21Dánia csata, illetőleg a 289 ezernél is több szelvény szerves részét képező U21Szerbia – U21Macedónia mérkőzés.

Utánpótlás-válogatott tornák esetében soha nem lehet kizárni a meglepő eredményeket, így a legváratlanabb eredmények között is találhatunk lengyelországi mérkőzéseket. Az U21Szerbia – U21 Macedónia párharc 2-2-es végeredményére ugyanolyan kevesen számítottak (a végkimenetelre tett 103 595 tipp kevesebb mint 8 százaléka volt helyes, 3,90-es nyertes oddsért), mint arra, hogy a 21 éven aluli cseh válogatott 3-1-re legyőzi Olaszország U21-es nemzeti csapatát (a 86 775 fogadás alig több mint 5 százaléka ért 4,90-es nyereményszorzót). A svéd másodosztály Trelleborg – Gefle derbijének 0-1-es eredménye is sokakat sokkolt (116 244 fogadásból 5 240 lett csupán tökéletes, 4,80-as szorzóért), ahogy a fehérorosz élvonalban a BATE Boriszov – Torpedo Zogyino találkozó 0-0-ja is (84 582 tippből 8 049 lett makulátlan, 3,95-ös oddsért).

fotó: mkosz

A női kosárlabda Európa-bajnokság összecsapásaiból és a teniszkínálatból is kedvükre csemegézhettek azon fogadók, akik magyar érdekeltségű eseményekre kívántak fogadni. Női kosárlabda-válogatottunk a csehországi Eb csoportkörében előbb 12 pontos vereséget szenvedett Ukrajna legjobbjaitól (a mérkőzés nyertesére tett 19 494 tippből 13 580 volt hibátlan, 1,60-as nyertes oddsért), majd a negyeddöntőbe jutásért vívott Olaszország elleni összecsapást mindössze 1 ponttal bukták el Fegyverneky Zsófiáék (14 599 fogadásból 12 686 lett jó, 1,30-as nyereményszorzó mellett). A Mallorca városában rendezett füves pályás női tenisztorna az első fordulóban véget ért Babos Tímea számára, ugyanis Kristyna Pliskovától kapott ki 3 játszmában (a beérkező 16 885 fogadás közel 86 százaléka jelentett 1,55-ös nyereményszorzót). Fucsovics Márton az Ilkley-ben rendezett férfi tenisztornán Estrella Burgos ellen aratott 3 szettes diadalt (6 767 fogadásból 5 474 volt makulátlan, 1,30-as odds mellett), Balázs Attila pedig Poprádban nyert Dancevic ellenében 2 szettben, sok fogadó megelégedésére (a leadott 5 787 tipp majdnem 90 százaléka tökéletes volt, 1,25-ös szorzóért).

Legnagyobb nyeremények

A 25. hét első felének – a hétfőtől szerdáig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatát kiveséző írást a legügyesebb fogadóknak szentelt szegmenssel kezdjük, hiszen megint akadt 7 számjegyű nyereményt jegyző, a kifizetéshez viszonyítva minimális tétet kockáztató játékos. Egy fővárosi sportfogadó egy 8-as kötést állított össze főleg dél-amerikai labdarúgó párharcokból csemegézve. Tippsorát 3 000 forintos téttel, ráadásul rögtön 3 alkalommal adta fel, így hibátlan megérzései szelvényenként 518 451 forintos, vagyis összesen 1 millió 555 ezer 353 forintos nyereményt jelentettek számára, mindössze 9 ezer forint kockáztatása mellett!

  • Labdarúgás ABC – CRB Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,00 Nyertes
  • Labdarúgás Rosario Central - Talleres Cordoba Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,90 Nyertes
  • Labdarúgás Gomel - Krumkacsi Minszk 1X2 Gomel 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Atl. Los Andes - Gimnasia Jujuy 1X2 Atl.Los Andes 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Figueirense - Luverdense Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,00 Nyertes
  • Labdarúgás Juventude - Brasil de Pelotas Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,50 Nyertes
  • Labdarúgás U21Portugália - U21Spanyolország Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Gimnasia LP - San Martin SJ 1X2 Gimnasia LP 1,65 Nyertes

Egy kiskunfélegyházi Tippmix-játékos 2 megérzését fogadta meg 400 forintos téttel, ráadásul mind a 4,35-ös nyertes oddsszal, mind pedig a 115,00-s nyereményszorzóval együtt járó végkimenetelt tökéletesen tippelte meg, így 200 100 forintot nyert!

  • Tenisz L. Davis - N. Osaka Pontos végeredmény N. Osaka 2:1 4,35 Nyertes
  • Kosárlabda (női) Fehéroroszország - Törökország Pontszám tartomány (rendes játékidő) 161-170 között 115,00 Nyertes

A   -n   is találhattunk kiváló fogadáskötéseket. Egy játékos 300 forintos téttel fogadta meg 4-es kötését, amely tökéletességéből fakadóan végül 116 395 forintos nyereményt biztosított számára!

  • Labdarúgás ÍA Akranes - Fjölnir 1X2 ÍA Akranes 3,10 Nyertes
  • Labdarúgás KR - Breidablik 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,45 Nyertes
  • Labdarúgás Vikingur Olafsvik - Stjarnan Hendikep 0:1 Döntetlen 6,25 Nyertes
  • Labdarúgás FH - Vikingur Reykjavik  1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,50 Nyertes

Egy másik Tippmixpro-játékos 500 forintos téttel adta játékba 4-es kötését, amelynek köszönhetően 109 998 forintos nyereménynek örülhetett! 

  • Labdarúgás Chapecoense - Botafogo 1X2 Botafogo 4,20 Nyertes
  • Labdarúgás Kamerun - Chile (élő) Hendikep 1:0 Chile 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Sao Paulo - Atlético MG 1X2 Atlético MG 4,80 Nyertes
  • Labdarúgás Sport Recife - Vitória 1X2 Vitória 4,85 Nyertes

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt./szerencsejatek.hu