Sportfogadás

Ezt várjuk a vízilabda Világliga Szuperdöntőjének harmadik napjától

A vízilabda Világliga Szuperdöntőjének szerdai játéknapján egy igen szép kombit húztunk be, s ezen felbátorodva ismét tippelésre adtuk fejünket. Csütörtökön zárul a csoportkör, avagy abszolút nem mindegy a rájátszás szempontjából, hogy a válogatottak hányadik helyen végeznek a négyesekben.

Szerbiának az amerikai csapat sem jelenthet gondot. - Fotó: waterpoloserbia.org

Horvátország-Ausztrália
Tipp: Horvátország
Odds:
1.10 @ Tippmixpro

Amíg a horvátok parádéznak a Szuperdöntőben, addig az ausztrálok igencsak szenvednek. Az óceániaknak nagyon nem megy Oroszországban, a házigazdától simán kikaptak, Japánt pedig mindössze egyetlen egy találattal győzték le. További rossz hír a csütörtöki meccsel kapcsolatban a válogatott számára, hogy tétmérkőzésen gyengélkednek 2012-es olimpiai bajnok ellen, 2013-ban egy ikszre voltak jók, míg 2010-ben legyőzték a horvátokat, azonban az a siker a végelszámoláskor mit sem ért.

Összességében minden a horvátok mellett szól, ráadásul, ha déli szomszédaink csak a döntőben akarnak találkozni a topfavorit szerb válogatottal, akkor be kell húzniuk a B csoportot, amihez elengedhetetlen a csütörtöki siker.

Szerbia-USA
Tipp: Szerbia
Odds:
 1.10 @ Tippmixpro

Ahogy szerdán is említettük, hiába utazott el Ruzába félig-meddig felforgatott csapattal Szerbia, déli szomszédaink kimagaslanak a mezőnyből, amit az olaszok ellen mutatott, magabiztos, hatgólos siker is alátámaszt. Az amerikaiak jól kezdtek az olaszok ellen a nyitónapon, de a második félidőre összeestek, s a kazahok ellen is csak az első negyedben sziporkáztak, azt a játékrészt nem számítva, igencsak megszenvedtek az ázsiaiakkal is a tengerentúliak.

A két válogatott között tehát igen nagy a differencia, ráadásul Szerbia tétmérkőzésen mindig legyőzte az Amerikai Egyesült Államokat, s szerintünk ez most is így lesz.

Oroszország-Japán
Tipp: Oroszország
Odds: 
1.25 @ Tippmixpro

Az oroszok az ausztrálokat bravúrosan legyőzték, majd a horvátok ellen simán kikaptak, igaz, az a vereség nem volt meglepő. A japánok ezzel szemben két zakót könyvelhetnek el a tornán, s nagy az esély, hogy a harmadik meccsüket is elbukják. A felek közt ugyanis minőségbeli különbség van az oroszok javára, arról nem beszélve, hogy ők a házigazdák, ami vízilabdában komoly előnynek számít. Arról nem is beszélve, hogy a csoport második helye a tét a mérkőzésnek, vagyis Lazarevék nem vehetik félvállról a meccset, így a hazaiak sikerére voksolunk csütörtök este.

hatharom.com
Horvátország-Ausztrália Horvátország
Szerbia-USA Szerbia
Oroszország-Japán Oroszország
@1.51
Fogadási határidő: 15:00