Sportfogadás

2150-es szorzót fogtak a Tippmixen!

Egy ajkai fogadó 200 forintért adott játékba egy 10-es kötést, közel fél millió forintot kaszált vele.

A 24. hét második felének – a csütörtöktől vasárnapig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatában megint számos válogatott összecsapás szerepelt, így állandó olvasóinkat kevéssé lepi meg az a tény, hogy a legnépszerűbb eseményeket, valamint a legtöbb kifizetett nyereményt összefoglaló toplista élmezőnye is javarészt ezen összecsapásoktól hangos. Előbbi kategória toplistáját – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségekre tett tippek is figyelembe vételre kerültek – három Konföderációs Kupa-párharc nyitja, kezdve a Portugália – Mexikó csatával, és az ahhoz kapcsolódó 485 187 fogadáskötéssel, valamint folytatva a Kamerun – Chile derbivel, és annak 364 228 megkötött fogadásával. A sorban az Oroszország – Új-Zéland találkozó következik, 324 304 Tippmix-szelvényen szerepelve, míg az U21-es Európa- bajnokság U21Németország – U21Csehország mérkőzése közel 317 ezer fogadással együtt járva éppenhogy lemaradt a népszerűségi dobogóról. Rangsort egy írországi bajnoki, a Bray – Derry City összecsapás teszi teljessé, 304 ezernél is több szelvény szerves részét képezve.

A jövő évi labdarúgó-világbajnokságra rendezőként gőzerővel készülő Oroszország 2-0-s sikerrel nyitotta Konföderációs Kupa-szereplését. Nem mellesleg az Új-Zélanddal szembeni diadal 74,40 millió forinttal gazdagította helyes tippel rendelkező játékosokat, ezzel vezetve a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő ranglistát – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségek révén nyert összegek is beleértendőek adatokba. A 21 éven aluliak számára rendezett lengyelországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében Portugália fiataljai 2-0-s győzelmet jegyeztek Szerbia hasonló korú labdarúgóival szemben, 60,61 millió forintos kifizetést biztosítva a helyesen tippelőknek. Az U21Spanyolország – U21Macedónia Eb-csoportmeccs kiütéses, 5-0-s spanyol győzelemmel fejeződött be, 44,49 millió forintos kifizetést generálva. A spanyol élvonalba jutásért folytatott playoff egyik elődöntős párharcának visszavágóján a Getafe 3-0-ra legyőzte a Huesca csapatát, így 43,10 millió forintos nyereményt biztosítottak jól tippelő játékosainknak a házigazdák. Portugália és Mexikó labdarúgó-válogatottjai egy egymás elleni 2-2-es döntetlennel kezdték meg szereplésüket a Konföderációs Kupán, amely picivel több mint 42 millió forint kifizetését eredményezte.

Ez utóbbi párharc a legváratlanabb eredmények között is főszerephez jut, mert bár az esemény végkimenetelére leadott 201 600 tipp több mint 19 százaléka várt döntetlent 3,15-ös nyertes oddsért, a fogadói többség inkább Portugália sikerében bízott a Mexikóval vívott derbin. A norvég labdarúgó-bajnokság élvonalában a Haugesund 1-0-s győzelmet regisztrált a Rosenborggal szemben (144 447 fogadásból 3 242 lett jó, 3,60-as nyereményszorzóért), ahogy a brazil élvonal 0-0-s eredményt hozó Coritiba – Bahia csatája sem okozott osztatlan örömet fogadóink körében (149 948 fogadás közel 13 százaléka azért így is 3,00-s szorzót ért). A 21 éven aluliak Európa-bajnokságán az 1-2-es végeredménnyel lezárult U21Lengyelország – U21Szlovákia összecsapás okozta a legnagyobb meglepetést fogadóinknak, hiszen 140 243 tippből csupán 5 580 várt szlovák sikert, 3,30-as oddsért.

Lezárult a 2016-17-es honi férfi kosárlabda-bajnokság, s a magyar érdekeltségű események között a bajnoki finálé 4., illetve 5. mérkőzése is szerepel. A párharc negyedik felvonását a Szombathely 13 pontos különbséggel még megnyerte (a találkozó nyertesére beérkező 22 257 tippből 15 426 volt helyes, 1,80-as nyertes odds mellett), azonban az 5. mérkőzést az Alba Fehérvár végig kontrollálta, és végül 7 ponttal diadalmaskodva fennállása 5. magyar elsőségét jegyezte (19 290 tippből 13 521 párosult 1,30-as nyereményszorzóval). Női kosárlabda-válogatottunk az Európa-bajnokság A csoportjában Csehországgal csapott össze, s nyert 4 ponttal, sokak megelégedésére (13 066 fogadásból 6 018 volt jó, 2,05-ös szorzó mellett). Férfi kézilabda-válogatottunk mindkét Eb-selejtezős párharcát győzelemmel abszolválta.

A mieink előbb Lettországot verték 12 góllal (a végkimenetelre regisztrált 35 258 fogadás közel 85 százaléka jelentett 1,15-ös oddsot), majd Hollandia legjobbjait 35-30-as diadallal rendezték le (13 575 fogadásból 10 759 volt makulátlan, 1,05-ös nyertes szorzóért).

 

Legnagyobb nyeremények

A hét legügyesebb Tippmix-fogadói közül egy ajkai, valamint egy encsi sportfogadónk tippsora emelkedik ki, kezdve az Ajka városában feladott, 200 forintos téttel megfogadott 10-es kötéssel, amely hibátlanságából eredően 429 787 forintos kifizetést ért, amely közel 2 150-es eredő oddsot jelent!

  • Labdarúgás U21Németország - U21Csehország 1X2 U21Németország 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás Elverum - Asane 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
  • Labdarúgás Coritiba - Corinthians 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes
  • Labdarúgás Grindavik - ÍBV 1X2 Grindavik 2,50 Nyertes
  • Labdarúgás Valur - KA Akureyri 1X2 Valur 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Newell’s - Lanus 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes
  • Labdarúgás Liverpool Montevideo - Plaza Colonia Kétesély Liverpool Montevideo vagy Döntetlen 1,14 Nyertes
  • Labdarúgás Levanger - Start 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
  • Labdarúgás Valerenga - Strömsgodset Kétesély Valerenga vagy Dön. 1,25 Nyertes
  • Labdarúgás Sogndal - Odd Grenland 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes

Egy encsi Tippmix-játékos 15 labdarúgó-eseményből állította össze 15-ös kötését, 3 000 forintot kockáztatva. Lévén minden tippje makulátlan volt, tétjének 265-szörösét, egészen pontosan 795 070 forintot nyert!

  • Labdarúgás Syrianska - Frej Täby 1X2 Syrianska 1,60 Nyertes
  • Labdarúgás Kashima A. - Sapporo 1X2 Kashima A. 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás U21Portugália - U21Szerbia 1X2 U21Portugália 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Jelgava - Metta/Lu 1X2 Jelgava 1,25 Nyertes
  • Labdarúgás Oroszország - Új-Zéland 1X2 Oroszország 1,32 Nyertes
  • Labdarúgás Toronto - D.C. United 1X2 Toronto 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Kawasaki Frontale - Sanfrecce Hiroshima 1X2 Kawasaki Frontale 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Kairat Almaty - Tobol Kostanay 1X2 Kairat Almaty 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás KPV Kokkola - OPS 1X2 KPV Kokkola 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Skovbakken - Vejle 1X2 Skovbakken 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Brommapojkarna - GAIS 1X2 Brommpojkarna 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Aldosivi - Boca Juniors 1X2 Boca Juniors 1,50 Nyertes
  • Labdarúgás Vasco da Gama - Avai 1X2 Vasco da Gama 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Getafe - Huesca 1X2 Getafe 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Vélez Sarsfield - Sarmiento 1X2 Vélez Sarsfield 1,50 Nyertes

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a     címen elérhető oldalon egy 500 forintos alaptéttel – összességében 5 000 forinttal – megfogadott 3/5-ös kombináció is kiemelkedő nyereményt jelentett. Játékosunk 5 tippjéből „csak” 4 volt tökéletes, ám a magas nyereményszorzókból fakadóan így is 260 369 forinttal növelte számlájának értékét!

  • Labdarúgás Suwon Bluewings - FC Seoul 1X2 FC Seoul 2,95 Nyertes
  • Labdarúgás FC Tokyo - Yokohama FM 1X2 Yokohama FM 3,50 Nyertes
  • Labdarúgás Urawa RD - Jubilo Iwata Hendikep 1:0 Jubilo Iwata 15,75 Nyertes
  • Labdarúgás Gangwon - Jeju 1X2 Gangwon 3,20 Nyertes
  • Labdarúgás Thespakusatsu Gunma - Matsumoto Yamaga 1X2 Thespakusatsu Gunma 4,70 Vesztes

Forrás: szerencsejatek.hu/szerencsemix