Átigazolás

Mourinhónak nem kell Ronaldo?

Spanyol lapértesülések szerint inkább befejező csatárban gondolkodik a MU portugál trénere.

Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo döntése végleges, tényleg szeretné nyáron elhagyni a Real Madridot. Mint arról több spanyol lap is beszámol, CR7 csalódott a Real Madridban azért, ahogy kezelték az adóbotrányát, noha a Blancók nyilvánosan is kiálltak a játékos mellett. A portugál klasszis kapcsán természetesen a Manchester Unitedről hallani a legtöbbet, ám nem biztos, hogy José Mourinho annyira szeretne újra együtt dolgozni Ronival.

Ronaldo esetleges utódjairól itt olvashatsz.

Mint arról az egyik spanyol újság ír, Mourinho és Ronaldo kapcsolata már a madridi évek alatt sem volt felhőtlen, ráadásul a Special One szerint CR7 csillaga már leáldozóban van, így visszalépés lenne, ha megszerezné őt a MU. Mou inkább egy gólvágó után szeretne nézni, akivel a vélhetően távozó Zlatan Ibrahimovicot lehetne pótolni.

Fotó: Diario Gol

Más lapok viszont egy igazi gigaüzletről írnak, amelynek keretében körülbelül 200 millió euró vándorolna át a Vörös Ördögök bankszámlájáról Madridba, cserébe pedig Ronaldo és Morata is a MU mezét ölthetné magára. Ám ez még nem minden, a hatalmas pénzösszeghez az angolok még David de Geát is mellécsapnák, megoldva ezzel a Real kapusgondjait.

Azonban ha tényleg nemet mond Mou Ronaldo esetleges érkezésére, egy csapat marad csupán a kalapban, a PSG. Hogy a franciák képesek lesznek-e kivásárolni Ronaldót a szerződéséből, az is jó kérdés, hiszen nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a párizsi gárdának Aubameyang is túlságosan drága volt.

A fogadóirodák egyébként továbbra is kételkednek a váltásban, a szorzó arra, hogy Ronaldo marad Madridban, csupán 1.37, míg a MU-val 4-szeres, a PSG-vel 9-szeres pénzt kereshetünk.

Az éppen zajló Konföderációs Kupán Portugália végső sikerére 3.50-szeres oddson fogadhatunk a    -n.