Spanyol foci

Mit adott a Messi-korszak a Barcelonának?

  • MVB80

Lionel Messi tizenhárom idényt húzott le eddig a Barcelonában, és elérte, hogy a szurkolók természetesnek vegyék, hogy a csapat mindenhol favoritnak számít. Pedig nem volt ez mindig így.

Abban mindenki, még a Barcelonát nem kedvelők is egyetértenek, hogy Lionel Messi berobbanása elképesztő hatással volt a világ futballjára.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy hétről hétre láthatjuk a sportág történetének egyik legnagyobb alakját, akinek az argentin válogatottal ugyan nem sikerült az áttörés, a Barcelonával azonban 30 trófeát nyert már, és akkor még nem számoltuk a rengeteg egyéni díjat.

A Marca nevű spanyol lap azt vizsgálta, mennyire sikerült a Barcelonának meglovagolnia a Messi-érát, és hogy ennek az időszaknak a sikerei hogyan viszonyulnak a korábbiakhoz.

A kis argentin 2004 októberében debütált tétmeccsen a Barcában, vagyis a nemrég véget ért volt a tizenharmadik idénye. Ez idő alatt a Barcelona nyolc bajnoki címet szerzett, míg a korábbi 72 szezonban 16-ot, vagyis Messivel a soraiban a csapatnak összejött a korábbi termés fele, pedig csak hatodannyi idő állt rendelkezésre.

Még jobb az arány a Bajnokok Ligáját tekintve, hiszen a Barca csak egyszeres győztesnek mondhatta magát, éppen 25 évvel ezelőtt Ronald Koeman szabadrúgása döntött a korábban a Kispestet kiejtő Sampdoria ellen.

A Messi-korszakban 2006-ban, 2009-ben, 2011-ben is és 2015-ben is a katalánok ünnepelhettek a nagyfülű kupával, ez pedig elég egyértelmű mérleg: tizenhárom kiírásból nyertek négyet, míg előtte negyvennyolcból egyet.

Hozzászoktatta a Barca-szurkolókat a sikerekhez

A Király Kupában az elmúlt három évben nem talált legyőzőre a Barcelona, Messi pedig összesen ötszörös kupagyőztesnek mondhatja magát. A Messi-korszak előtti 102 kiírásból a Barcelona huszonnégyet nyert meg, vele 13-ból ötöt, nem csoda, hogy a klub már hat diadallal előzi meg a Bilbaót és tízzel a Realt ebben a sorozatban.

A két Szuperkupából, az európaiból és a spanyolból összesen tízet gyűjtött be a csapat a 2004-2005-ös idény óta, ez hárommal több, mint amennyit korábban sikerült.

Ezekből az adatokból is kiderül, mekkora változást hozott a Barcelonának Messi feltűnése, és ha az örök rivális Real Madriddal hasonlítjuk össze a csapatot, akkor is pozitív a mérleg:  8-4 a bajnoki címeket, 5-2 a kupagyőzelmeket, 4-3 a BL-sikereket tekintve a Barca javára, igaz, a 2006-os döntőben Messi nem is volt nevezve, úgyhogy szigorúan nézve ezt a párharcot 3-3-ra lehet kihozni.

Messi június 24-én lesz 30 éves, a Barca most készül új szerződést ajánlani neki, amely 2021-ig a klubhoz kötne, úgyhogy a fent említettekhez még bőven érkezhetnek újabb nagy sikerek.

Ki nyeri a Primera División 2017-2018-as idényét?
Barcelona 1.90
Real Madrid 1.90
Atlético Madrid 34.00
Sevilla  151.00
Real Sociedad 301.00