Hányszor olvashattuk már, hogy egy futballista körüludvarolta aktuális klubját, hűségesküt fogadott, csókolgatta a címert, aztán jött egy busás ajánlat, ő meg elfelejtett mindent, ami odáig olyan szépnek tűnt, és már tovább is állt.

Persze nem törünk pálcát azok fölött, akik időnként úgy érezték, váltani kell, mégis tanulságosak az alábbi történetek.

"Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a következő szezont is a Barcelonánál kezdem” – nyilatkozta 2000 nyarán Luis Figo, a katalán szurkolók kedvence, aki csapatkapitánya is volt a Barcának. Ehhez képest mi történt? 

A Real Madrid világrekordot jelentő 60 millió euróért leigazolta a portugált, akit aztán hatalmas gyűlölettel fogadott a Nou Camp, a júdás és az áruló még a finomabb jelzők közé tartoztak, ő pedig egy idő után inkább nem ment ki elvégezni a szögleteket, mivel üdítős palackokkal, üvegekkel, naranccsal, öngyújtóval és mobiltelefonnal dobálták, sőt egy malacfej is a pályán landolt.

Öt évvel a leigazolása után ő lett a csapatkapitány, de amikor 2011 nyarán a Barcelona 34 millió euróért megvásárolta, az átigazolás nem jelentett nagy meglepetést, mivel korábbi klubja már jó ideje kerülgette.

"Azért írtam alá a szerződést, mert szeretek itt lenni, ebben a csapatban játszani. Ha nem érezném jól magam, nem írtam volna alá az új szerződést” – ezek Luis Suárez szavai, aki a 2013-2014-es idény közben hosszabbított a Liverpoolnál. Abban a szezonban az uruguayi gólkirály és az év játékosa lett Angliában, de a világbajnokság után már csak a cuccait összepakolni ment vissza Liverpoolba, mert júliusban öt évre a Barcelonához szerződött.

"Milánó az otthonom, a szívem a városé, és az embereké, akik mindig éreztetik a szeretetüket” – varázsolt el mindenkit Kaká, a piros-feketék brazil zsenije a 2009-es év elején. Fél évvel később mégis Madridban mutatta őt be Florentino Pérez, a sztárokat folyamatosan összevásároló Real-elnök. Kaká félisten volt a Milanban, a Realnál viszont nem tudott kiteljesedni, mégha nyert is egy bajnoki címet, valamint egy kupát.

"Soha nem fogok az Arsenalban játszani” – tett felelőtlen ígéretet Sol Campbell, de nemcsak a Tottenham-drukkereknek, az újságíróknak is elképzelhetetlen volt, hogy a belső védő az utált rivális kedvéért hagyja ott addigi klubját.

"Hogy mi lesz a következő szezonban? 100 százalék, hogy akkor is Arsenal-futballista leszek” – fogadkozott Emmanuel Adebayor, a londoniak togói csatára 2009 májusában. Aztán a nyáron mégis továbbállt, és a Manchester Citynél folytatta, de gondoskodott róla, hogy ne felejtsék el az Ágyúsok szurkolói: az egymás elleni meccsen arcon talpalta Robin van Persie-t, amiért később három találkozóra elmeszelték, a gólja után pedig élete legnagyobb sprintjét vágta ki, hogy az Arsenal-tábort hergelve ünnepeljen.

"Sok mindent írtak rólam mostanában, állandóan azt hallom, hogy a távozásom emlegetik. Szeretném, ha mindenki megértené, hogy a Tottenham-játékosa vagyok, szeretem a klubot, és jól érzem itt magam” – hangzott Dimitar Berbatov vallomása 2007 novemberében.

2008 nyarán ennek ellenére a MU játékosa lett, amiért nem lehet hibáztatni, hiszen ő is érezte, a Spurst már kinőtte, a Uniteddel viszont nyert két bajnoki címet, két Szuperkupát, egy Ligakupát és egy klubvébét.

"Remélem, mindenki marad, és akkor a következő idényben még sikeresebb lehetünk” – fejezte ki óhaját a BL idei meglepetéscsapatának, a Monacónak a támadó középpályása, Bernardo Silva.

Aki bajnok és BL-elődöntős lett a nagyhercegség csapatával, de nem tudott nemet mondani a Manchester City fontmillliókkal súlyosbított csábításának, és kilenc nappal a fogadkozás után már az angol klub mezével pózolt.