Roland Garros

Wawrinka kiütheti az utolsó franciát

A Roland Garros hétfői játéknapján Stan Wawrinkának és Marin Cilicnek szavazunk bizalmat.

Női fronton remekül alakul a hazaiak számára a Roland Garros, hiszen Kristina Mladenovic bejutott a nyolc közé, Caroline Garcia és Alize Cornet pedig egymás ellen játszanak, tehát biztosan két negyeddöntősük lesz a franciáknak. A férfiaknál viszont már csak Gael Monfils van talpon, ám könnyen lehet, hogy a legjobb 16 között tőle is búcsúznia kell a galloknak, ugyanis a 2015-ös bajnok Stan Wawrinka áll majd vele szemben a háló másik oldalán.

A svájci klasszis egyelőre nagy magabiztossággal vette az akadályokat, Jozef Kovalikot, Alekszandr Dolgopolovot és Fabio Fogninit egyaránt szettveszteség nélkül intézte el. Várható volt, hogy Wawrinka összekapja magát a Garrosra, hiszen ahogyan arról még a torna előtt írtunk, a 2013-as US Open-elődöntője óta major tornán csupán egyszer betlizett. Ilyenkor már nagyon nem egyszerű őt megállítani, Monfils pedig hiába éli a hazai pályát, a legnagyobb nevek ellen általában elvérzik a párizsi salakon. 

Könnyen azonban ritkán adja a bőrét a francia showman, az elmúlt kilenc évben csak Roger Federer tudta szettveszteség nélkül legyőzni a Garroson.

Mindketten pokoli sok ötszettest játszottak már a karrierjük alatt, benne van a pakliban, hogy ez is döntő játszmába torkollik. A bukmékereknél Stan igen komoly favoritja a meccsnek és mi is úgy véljük, hogyha nem is könnyedén, de megoldja ezt az akadályt is.

Nem csak Wawrinka, de Marin Cilic is szépen menetel a felső ágon. Ez mondjuk már kicsit meglepőbb, hiszen a horvát nem tartozik a legnagyobb salakspílerek közé. Eddig elég baráti volt a sorsolása és a nyolcaddöntőben is egy abszolút megoldható feladat előtt áll Kevin Anderson ellen.

A dél-afrikai ugyan a sérülései után szépen összerakta a játékát, viszont az előző körben 4 órát töltött a pályán Kyle Edmund ellen. Így szinte csak akkor van esélye a győzelemre, ha három, maximum négy szettben megoldja, ám egyrészről 1-5-re áll a horvát riválisa ellen, másrészről a jelenlegi Cilic nagyon egyben van. 

Marin az előző körben játszi könnyedséggel intézte el azt a Feli Lopezt, aki előtte David Ferrer ellen egy maratoni meccsre kényszerült. 

Nagyon jól ment a játék. A körülmények lassabbak voltak, mint a korábbi napokban és éreztem, hogy ez nekem sokkal jobban fekszik, mint Felicianónak. Kiválóan fogadtam, a labdamenetekben pedig nagyon jól ment a tenisz - mondta a horvát.

Most ismét a Lenglenen lép pályára Cilic, így a lassabb borítás nem lesz ismeretlen számára, illetve ismét egy nem túl friss ellenfelet kell legyűrnie. Meglepő lenne, ha nem a horvát kerülne ki győztesen ebből a derbiből.

hatharom.com
Stan Wawrinka-Gael Monfils Wawrinka
Kevin Anderson-Marin Cilic Cilic
@ 1.52