Átigazolás

Itt lehet a Liverpool első nagy nyári fogása

Mohammed Szalah-t nem szívesen engednék el a római fanatikusok, ám úgy tűnik, a klub máshogy dönt.

Kitűnően sikerült Mohammed Szalah második szezonja a Románál, az egyiptomi klasszis 41 mérkőzésen 19 góllal és 15 gólpasszal zárt és egyértelmű alapembere lett a Farkasoknak. Az afrikai támadó azonban, úgy tűnik, két év után visszatér a Premier League-be, ám ezúttal kicsit északabbra, Liverpoolba költözik.

Szalah Liverpoolba szerződésére 1.33 az odds, a maradására pedig 3.25.

Több angol hírforrás szerint ugyanis már meg is született a megállapodás a Liverpool és a játékos között Szalah fizetéséről, már csak a Romával kellene megegyeznie Jürgen Kloppéknak. A hírek szerint ez sincs olyan messze, hiszen a Vörösök első ajánlata 28 millió font volt, ám ezt az olaszok visszadobták, mivel 35 millió alatt nem engednék egyik legnagyobb értéküket Angliába. A Pool egyébként 2014-ben egyszer már próbálta megszerezni Szalah-t, ám akkor az egyiptomi nemet mondott Brendan Rodgersnek.

A kép, amikor Totti utoljára lépett az Olimpico gyepére. És ekkor játszott utoljára Szalah a Romában? - Fotó: The New Indian Express

Szalah-t még José Mourinho kérésére szerződtette a Chelsea három és fél évvel ezelőtt, ám megragadni nem tudott a Kékeknél, így fél év firenzei, majd két év római kitérő következett, 2016-tól pedig már hivatalosan is a Roma játékosa volt.