NB I

Íme, az idei utolsó NB I-es kombink!

Az utolsó forduló következik az OTP Bank Liga idei szezonjából, aminek méltó lezárásaként egy kombinációs szelvényt raktunk össze.

Szerintünk bennmarad az MTK. - Fotó: facebook.com/MTKBudapest

Paks-MTK
Tipp: MTK
Odds:
TippmixPro@1.65

A Paksnak már gyakorlatilag mindegy, hogy milyen eredményt ér el, hiszen legjobb esetben az ötödik, míg a legrosszabb variáció esetén a hetedik helyen végez. Ezzel szemben az MTK-nak létkérdés a győzelem, hiszen csak és kizárólag a három pont megszerzésével maradhat az élvonalban. Jó hír a kék-fehéreknek, hogy a saját kezükben van a sorsuk, nem kell foglalkozniuk a Diósgyőr-Debrecen meccsel.

A paksiak már kiengedni látszanak, hiszen a múlt héten Mezőkövesden kaptak ki, aminek köszönhetően a borsodi csapat bennmaradt az NB I-ben. A fővárosiak ugyanakkor a legutóbbi három meccsükön egy pontot szereztek mindössze, igaz, jó formában lévő csapatokkal - Ferencváros, Honvéd, Diósgyőr - csaptak össze.

A fővárosiak nagyon komolyan veszik a meccset minden téren, hiszen rég nem látott nagy tábor biztathatja a csapatot, ugyanis az MTK átvállalja a szurkolók költségeit - jegy, utazás - a szezon utolsó bajnoki mérkőzésére. Így pedig borítékolható, hogy az év legfontosabb mérkőzésén hazai pályát varázsolnak a kék-fehér szimpatizánsok Pakson.

Mindezek után egyértelmű, hogy mely együttesre fogadunk szombaton, az előjelek után ugyanis meglepő lenne, ha az idén új stadiont kapó MTK elbúcsúzna az élvonaltól...

[2295596] 2017-05-27 19:00:00 Paks - MTKx;

Diósgyőr-Debrecen
Tipp: Döntetlen vagy Debrecen
Odds: TippmixPro@1.47

A forduló másik kiesési derbijére is próbálunk tippelni, amely két tipp együttesen már azt jelentené, hogy a Diósgyőr búcsúzik az NB I-től.

Debrecenben nem ideális a légkör, Leonel Pontes menesztése igencsak megosztotta a szurkolókat, emellett pedig a Danilovics-affér is beárnyékolja a Loki hetét. Mindazonáltal ha van ellenfél, amely ellen bizakodva játszhatnak Mészárosék, az a Diósgyőr.

A miskolci gárda mérlege híresen gyenge a Lokival szemben, a Debrecen idén is elrabolta az összes pontot a DVTK-tól. Az albérletben játszó hazaiak ráadásul három olyan meccsen maradtak nyeretlenek, amely könnyebben nyerhető lett volna mint a szombati, és ha a Gyirmót, Mezőkövesd és MTK ellen nem három, hanem mondjuk öt pontot szereztek volna, máris nem lenne miről beszélni, Antal Botondék nyugodtan várhatnák a keleti derbit.

Herczeg András beugrása jól jöhet a Lokinak, a sikeredzővel idén a Loki már tudott nyerni egyszer Mezőkövesden, és ha valaki, akkor ő fel tudja majd rázni a játékosokat, legalább egy x erejéig.

[2295597] 2017-05-27 19:00:00 Diósgyőr - Debrecenx;
hatharom.com

Paks-MTK

MTK

Diósgyőr-Debrecen

Döntetlen vagy Debrecen

@2.43
2017-05-27;212