Bulvár

Mutut a bébiszitter lopta meg

  • MVB80

Adrian Mutu 4000 euróért fogadott fel egy bébiszittert, aki állítása szerint pénzt, ékszereket és értéktárgyakat vitt el az otthonából.

Adrian Mutu hiába számít a román futball történetének egyik legjobb csatárának, a legtöbben mégis a botrányok miatt emlékeznek rá.

2004-ben még a Chelsea játékosa volt, amikor kokain miatt megbukott egy doppingteszten, ez pedig hét hónapos eltiltást eredményezett. Pályafutása legjobb időszakát a Fiorentinánál töltötte Mutu, de 2010-ben a firenzei csapatnál is volt egy doppingügye, ami újabb féléves kihagyást jelentett számára.

A tehetségét senki nem vitatta, mégis ellentmondásos figurának számít

2011-ben pedig a válogatottból tették ki, amikor kiderült, hogy a San Marino ellen felkészülési meccs előestéjén csapattársával, Gabriel Tamassal egy bárban italozott, megszegve ezzel a szövetségi kapitány, Victor Piturca által felállított házirendet.

Még ezek után is volt visszaút számára a válogatottnál, majd akkor vágta el végleg magát, amikor 2013 novemberében a Facebook-oldalán Mr Beanként ábrázolta Piturcát, aki nem játszatta őt a görögök elleni vb-selejtezőn.

Mutu tavaly vonult vissza, de így sem szakadt el a futballtól, jelenleg korábbi klubjánál, a Dinamo Bucurestinél dolgozik ügyvezető igazgatóként. Azonban nem ezzel került be a hírekbe, hanem azzal, hogy megvádolta a nemrég született fiának, Tiagónak a bébiszitterét, hogy meglopta.

Mutu 4000 eurót fizetett egy ügynökségnek a bébiszitter szolgálataiért, és azt mondta, tíz nap után fedezte fel, hogy a nő pénzt, ételt, ékszereket és értéktárgyakat is elvitt a házából.

A nőt az anyósa és az egyik szomszéd biztonsági őre is látta, amint éjjel meglép, miközben a többiek a házban aludtak.

Mutu feljelentette a filippínó nőt, aki szerinte egy helyi bűnszervezetnek dolgozik, és a román barátja vette rá, hogy lopja meg az őt alkalmazó focistát.