Az 1992-1993-as idény volt az első Angliában, amelyet Premier League-neveztek, vagyis a mostani a 25. bajnokság az új érában, amely egy különös tendenciát hozott az angol futballba.

Azóta hat csapat osztozott a bajnoki címeken (Manchester United 13, Chelsea 4, Arsenal 3, Manchester City 2, Leicester, Blackburn 1-1), és ami közös bennük, hogy egyiket sem angol edző irányította. A ranglistát a skótok vezetik, a MU mind a 13 aranyát Sir Alex Fergusonnal nyerte, míg az Alan Shearer-féle Blackburnnek szintén skót edzője volt, Kenny Dalglish.

Az olaszok közül hárman is bajnoknak mondhatják magukat, Carlo Ancelotti a Chelsea-vel (2009-2010), Roberto Mancini a Cityvel (2011-2012), Claudio Ranieri a Leicesterrel (2015-2016) utasított maga mögé mindenkit. De a lista tovább bővülhet, mert ha a Chelsea pénteken nyer a West Brom ellen, akkor Antonio Conte fejére is felkerül a babérkoszorú.

Az olaszok és a skótok mellett a franciákat Arséne Wenger képviseli három arannyal, a portugálokat José Mourinho szintén hárommal, a chileieket pedig Manuel Pellegrini eggyel.

Hogy mikor nyert utoljára olyan csapat, amelyet angol edző vezetett? Ehhez 1992-ig kell visszalapoznunk, amikor az élvonalba két szezonnal korábban visszajutó Leeds United négy pontot vert a MU-ra. Howard Wilkinson csapatában olyan márkás neveket találhatunk, mint Gordon Strachan, David Batty, Gary Speed, Gary McAllister vagy az az Eric Cantona, aki bajnoki címmel a tarsolyában igazolt Manchesterbe, ahol aztán legenda lett.

Az elmúlt 25 idényből mindössze két angol edző mondhatta el magáról, hogy ezüstérmes lett a csapatával, 1993-ban Ron Atkinson az Aston Villával, 1996-ban pedig Kevin Keegan a Newcastle-val. A tavalyi bajnokságban fordult elő először az az eset, hogy a tabella első felében nem találhattunk olyan klubot, amelynek angol edzője volt.

Érdekes, hogy az első olyan idényben, amikor PL-nek hívták az angol élvonalat, a 16 helyi edző mellett négy skót, egy walesi és egy ír szakember dolgozott a csapatoknál, vagyis meglehetősen belterjes volt a bajnokság. 1996-ig, Arséne Wenger érkezéséig a Tottenhamnél dolgozó Osvaldo Ardiles volt az egyetlen, aki elmondhatta magáról, hogy befér a brit és ír edzők közé.

Wenger 1998-ban duplázni tudott az Arsenallal, de nem volt az első fecske, Ruud Gullit már egy évvel korábban megnyerte az FA Kupát a Chelsea-vel, így az első külföldi szakember lett, aki trófeát nyert Angliában.

Wenger és Gullit sikerei elkezdték megváltoztatni a klubvezetők látásmódját, majd amikor az az angol klubok előbb két, aztán három helyet kaptak a BL-ben, úgy érezték, akkor lehetnek igazán versenyképesek a kontinens csapataival, ha ajtót nyitnak a külföldi edzők, és a másfajta szemlélet számára.

A folyamatot a külföldi tulajdonosok érkezése is felerősítette, de érdekes megnézni, hogy mi a helyzet a többi topligában: Németországban 8, Spanyolországban és Franciaországban 7-7, Olaszországban pedig csak 4 külföldi edző dolgozik a legmagasabb osztályban.