Nemzetközi foci

Edzőcsere Londonban, megvan az új holland tréner

Dick Advocaat Hollandiába, Slaven Bilic pedig Isztambulba költözhet a nyáron.

A régi, jól bevált recepthez nyúlnak Hollandiában, ahol hamarosan bejelentik Dick Advocaat kinevezését a borzalmas korszakot élő holland labdarúgó-válogatott élére. A 69 éves tréner a Fenerbahce székéről távozik, ahol már meg is találták az utódját.

Advocaat korábban 1992 és 1994, valamint 2002 és 2004 között már tevékenykedett az Oranjénál, amellyel 34 mérkőzésen 19 győzelmet és 8 döntetlent tudhat magáénak 7 vereség mellett. A hírt Rob Jansen, az edző tanácsadója erősítette meg a holland ANP hírügynökségnek.

Fotó: Eurosport

A török csapatnál nem késlekedtek sokat, hogy megtalálják Advocaat utódját, vélhetően a West Ham United edzője, Slaven Bilic költözik Isztambulba.

Habár a horvát mester az előző szezonban a 7. helyig vezette a Kalapácsosokat, idén a WHU csupán a 12. a Premier League-ben, noha idén a csapat már több, mint 50 millió fontot költött átigazolásokra.

A korábbi szövetségi kapitányt, Danny Blindet azt követően menesztették a válogatottól, hogy március végén Robbenék Bulgáriában szenvedtek kínos vereséget, amely gyakorlatilag eldöntötte, legjobb esetben is pótselejtezőn kvalifikálhatják magukat a 2018-as világbajnokságra.

186537