Olasz foci

82 éves rekordot döntött meg a sokat szidott csatár

  • MVB80

Edin Dzeko volt már gólkirály, de a mostani élete legtermékenyebb idénye.

Érdekes a Roma-meccsek után a csapat szurkolóinak hozzászólásait olvasni a különféle fórumokon vagy a Twitteren, Edin Dzeko ugyanis gyakran kerül a kritikák kereszttűzébe.

A bosnyák csatárt rendszerint azzal piszkálják, hogy nagyon sok ziccert ront el, amiben van is némi igazság, ugyanakkor muszáj Dzekót megvédeni azzal, hogy így is 27 gólnál jár már a Serie A-ban.

Ezt a termést 35 meccsen hozta össze, ami 0,77 százalékos gólátlagot jelent, és elmondhatja magáról, hogy 1935 óta ő a Roma első játékosa, aki eljutott 27 gólig egy bajnoki szezonban. Ami azért is nagy szó, mert a Farkasoknál olyan csatárok játszottak, mint Gabriel Batistuta, Vincenzo Montella vagy az idei szezon után visszavonuló Francesco Totti.

Még a legendás csapatkapitánynak sem jött össze a 27 gól, a 2006-2007-es szezonban 26-tal lett gólkirály, úgyhogy Dzeko elődje Enrique Gaita volt, aki az 1934-35-ös bajnokságban 28 góllal végzett élen a mesterlövések között.

A Milan ellen két gólt vállalt a négyből

Az argentin születésű Gaita legjobb idényét hozta össze a Románál, de válogatott szinten volt ennél is nagyobb sikere, az állampolgárság megszerzése után olasz válogatott lett, és tagja volt Vittorio Pozzo csapatának, amely 1934-ben világbajnok lett.

Dzekónak erre a bosnyák csapat tagjaként kevés esélye van, de a gólkirályi címet még begyűjtheti idén, három fordulóval a vége előtt két gól az előnye Andrea Belotti, és három Gonzalo Higuaín, Mauro Icardi, valamint Dries Mertens előtt.

A 31 éves csatár volt már gólkirály pályafutása során, a 2009-2010-es Bundesliga-idényben 22 góllal lett a legjobb, de 27 gólt most először tudott összehozni egy szezonon belül.

A Roma a következő fordulóban a Juventusszal játszik, a meccs akár bajnoki döntőnek is beillene – de a fővárosiak hátránya hét pont, vagyis, ha meg is verik a Juvét, akkor is maradna négy egység a maradék két fordulóra, ami elégnek tűnik a torinóiak zsinórban hatodik scudettójához.

Viszont a győzelem azért is lenne fontos Luciano Spalletti fiainak, mert a Napoli ott liheg a nyakukban, és ha a Roma elveszti a második helyet, akkor kénytelen selejtezőt játszani, márpedig arról nem lehetnek jó emlékei, mivel az idei sorozatban a Porto elütötte a főtáblától.

Ki lesz a Serie A gólkirálya?
Edin Dzeko (Roma) 1.45
Andrea Belotti (Torino) 5.00
Gonzalo Higuaín (Juventus) 7.00
Mauro Icardi (Inter) 8.00
Dries Mertens (Napoli) 8.00