Sportfogadás

A Leicester és a City meccsére is fogadunk - PL-tippek

Lássuk, hogy a hétvégén mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!

A hatharom.com tippmesterei és szerkesztői összeállították szelvényüket a hétvégére, amivel hatalmasat lehet kaszálni. Ne is ragozzuk tovább a szót, lássuk a tippeket!

Manchester City-Crystal Palace
Tipp: Hazai és több, mint 2,5 gól
Odds:
1.45 @ Tippmixpro

A Manchester City a harmadik helyért, a Crystal Palace a kiesés elkerüléséért harcol. A hazaiak az utolsó két meccsükön csak két ikszre voltak jók, míg a vendégek gödörbe kerültek, hiszen a Tottenhamtől és a Burnleytől is kikaptak hazai pályán legutóbb, vagyis mindkét félnek jól jönne a három pont.

Szerintünk a győzelmet a manchesteriek szerzik meg, akik lényegesen minőségibb csapattal rendelkeznek, arról nem is beszélve, hogy a Citynek jól megy a Palace ellen, mivel a felek legutolsó öt (!) egymás elleni meccsét rendre az Égszínkékek nyerték meg. A tét miatt pedig vélhetően a gólok sem maradnak el, így a City győzelmére és arra fogadunk, hogy legalább három gól esik - a két csapat utolsó négy közös fellépésén rendre ilyen eredmény született - a szombati ütközeten.

[2252539] 2017-05-06 13:30:00 Manchester City - Crystal Palacex;

Leicester-Watford
Tipp: Leicester
Odds:
 1.55 @ Tippmixpro

Ahogy a Watford legyőzte a Swansea együttesét, s szinte biztossá vált, hogy jövőre is a Premier League-ben szerepelhet, rögtön elengedte a bajnokságot Walter Mazzari együttese. A Lódarazsak a tíz emberrel játszó Hull és a Liverpool ellen is alulmaradtak, ráadásul úgy, hogy pocsékul játszottak.

Vélhetően ez szombaton is így lesz, hiszen ezúttal sincs tétje a találkozónak, míg a Leicester ismét kezd formába lendülni, ráadásul a City biztos, hogy kapar majd, hogy minél előkelőbb végezzen a bajnokságban, főleg, hogy ugye tavaly bajnok volt a csapat. Mindezek után, továbbá a formákat és a hiányzókat elnézve úgy véljük, hogy a Rókák legyőzik a Watfordot.

[2252537] 2017-05-06 16:00:00 Leicester - Watfordx;

Swansea-Everton
Tipp: Swansea vagy döntetlen
Odds: 
1.47 @ Tippmixpro

A Swansea óriási harcban van, hogy elkerülje a kiesést, ám a Hattyúk lépéshátrányban vannak azzal a Hull Cityvel szemben, amely gárda a már kiesett Sunderland együttesét látja vendégül, vagyis borítékolható, hogy a Tigrisek begyűjtik a három pontot, avagy győzelmi kényszerben lépnek pályára a walesiek szombaton az Everton ellen.

A hazaiak formája egyébként nem rossz, hiszen a Stoke-ot legyőzték, míg az Old Traffordról elhoztak egy pontot. Ezzel szemben a Stolverkosok gödörbe kerültek, a West Ham és a Chelsea ellen mindössze egy pontot gyűjtöttek, ráadásul úgy, hogy gólt sem tudtak lőni.

A formákat, a mérkőzés tétjét - az Everton szinte biztos, hogy a hetedik helyen végez a bajnokságban -, a hiányzók névsorát és a felek utóbbi években lejátszott egymás elleni mérkőzéseit - a felek legutolsó hat meccséből négy döntetlenre végződött, míg a maradék kettőt a Swansea nyerte meg - figyelembe véve úgy véljük, hogy a walesiek legalább az egyik pontot otthon tartják a liverpooliak ellen.

[2252540] 2017-05-06 18:30:00 Swansea - Evertonx;
hatharom.com
Manchester City-Crystal Palace Hazai és több, mint 2,5 gól
Leicester-Watford Leicester
Swansea-Everton Swansea vagy döntetlen
@ 3.30