Tenisz

Kölcsönbunda visszajár?!

  • Cesc18

A szerb Viktor Troickiben mindig bízhatunk, ha egy kis csalafintaságról van szó.

Alapvetően egy Viktor Troicki-Djere Laslo meccs aligha marad meg az emlékezetünkben, ám a két szerb játékos múlt héten éppen a fővárosunkban találkozott és egy elég érdekes leforgású mérkőzést vívott egymással.

Djere 7-5, 6-2 arányban győzött, ami még úgysem számít szenzációnak, hogy erre háromszoros pénzt fizettek a fogadóirodák.

Az viszont már annál nagyobb csoda, hogy az első szettet úgy nyerte meg a fiatalabb szerb 7-5-re, hogy honfitársa 5-0-ra vezetett...

Férfi teniszben meglehetősen ritka, hogy a meccs favoritjának kikiáltott játékos ilyen előnyből elveszítse a játszmát. Kivéve, ha Troickiről beszélünk, aki feltűnően sok "érdekes" meccset játszik. Elég csak a 2015-ös szezonjára visszagondolni, amikor Wimbledonban, a Davis Kupában és a US Openen is 2-0-s előnyből kapott ki, Mardy Fish egyik utolsó profi meccsét pedig széppé tette azzal, hogy látványosan szinte semmit nem ütött a pályára vagy el sem indult a labdákért. 

Ahogyan azt egy olvasónk is megírta a fórumunkban, Djere ellen is látszódott Troickin, hogy nem kívánja szétszaggatni magát, az 5-0-ról elbukott szettet pedig elég ütős oddson lehetett megfogadni...Olvasónk arról is írt, hogy Djerén viszont az látszódott, hogy fogalma sincs, hogy mi történik körülötte. Vélhetően mostanra már leesett neki, ezt a kedvességet pedig illene viszonoznia...

hatharom.com
Troicki nyer
@ 1.55