Európa Liga

A Celta all-int játszhat a MU ellen

  • MVB80

A Celta Vigo pocsék formában van a bajnokságban, ennek ellenére nem számíthat könnyű menetre a Manchester United az Európa Liga elődöntőjében.

José Mourinho optimistán várhatja a csütörtök esti meccset, hiszen Chris Smalling, Phil Jones, Eric Bailly és Paul Pogba is visszatért, ez pedig jól jön a csapatnak, mert az edző többször is panaszkodott már arról, hogy a sűrű program miatt fáradtak a játékosai.

Juan Mata szintén játszhat, és bár 90 percet még nem bír, Mourinho szerint az ő rutinja sokat érhet, hiszen számára nem hat az újdonság erejével, hogy egy nemzetközi kupadöntő a tét.

A MU a bajnokságban nagy harcban van még a BL-t érő negyedik helyért, de Mourinho azt nyilatkozta, hogy az EL egyértelműen prioritást élvez, főleg, hogy ez az egyetlen trófea, amit a klub még nem nyert meg.

Persze Mourinho azzal is számolt, hogy az EL győztese automatikusan főtáblás lesz a következő BL-idényben, és ettől a céltól már csak három lépésre van a United.

Manchester United#eng-manchester_united#5

Amely gárda nyolc meccs óta veretlen az EL-ben, utoljára még novemberben kapott ki 2-1-re a török Fenerbahce elleni csoportmeccsen. Az összes sorozatot számolva pedig 11 tétmérkőzés óta nem szenvedett vereséget a MU, amely klubrekordot állított fel azzal, hogy a bajnokságban 25 forduló óta nem tud kikapni.

A csütörtöki ellenfél, a Celta Vigo azért lehet igazán veszélyes, mivel a spanyol bajnokságban már nincs miért küzdenie, hiszen csak a 11. helyen porosodik, így mindent feltehet a MU elleni párharcra.

Berizzo edzőnek nem kell külön motiválni a játékosokat

A Celtát már csak azért sem szabad leírni, mert októberben 4-3-ra legyőzte a Barcelonát hazai pályán, aztán a másik nagyot, a Real Madridot is megtréfálta, amikor 4-3-as összesítéssel kiejtette a kupából. Eduardo Berizzo, a Celta edzője azt mondta, nagyon szeretné, ha a United nem tudna javítani a statisztikáján, az angol klub ugyanis csak kétszer tudott nyerni Spanyolországban.

Celta Vigo#esp-celta_vigo#5

Berizzo két játékosát kénytelen nélkülözni, Giuseppe Rossit és Planast, ott lesz ellenben a kezdőben az az Iago Aspas, aki korábban játszott Angliában, de a Liverpoolnál finoman szólva sem váltotta meg a világot, idén viszont a Celtában 38 meccsen 21 gólt szerzett.

A vigóiak a bajnokságban meglehetősen nagy hullámvölgybe kerültek, utolsó hat meccsükből ötöt is elvesztettek, az aktuális forma tehát nem mellettük szól, de ők is tudják, a klubnak nem sok ilyen esélye lesz, amikor két meccs választja el őket attól, hogy kupadöntőt játsszanak az európai porondon.

1x2    
Celta Vigo Döntetlen Manchester United
3.30 3.00 2.25
[2490522] 2017-05-04 21:05:00 Celta Vigo - Manchester Unitedx;