La Liga

Nem most van itt a Real-blama ideje

A madridiak a bajnoki cím felé vezető úton még ikszelhetnek egyszer, ám ezt illene nem szerdán megtenniük.

Alighanem ha a vasárnapi El Clásico 92. percében Marcelo felrúgja a középpályánál a megiramodó Sergi Robertót, most egy teljesen más hangulatú Deportivo-Real Madridra készülhetnének a felek. Ám Messi utolsó perces találata alaposan megijeszthette a madridi híveket, hiszen a katalánok pontszámban már beérték a Realt, ráadásul ha azonos egységgel végeznek, akkor Luis Enrique aranyéremmel hagyhatná ott a gránátvörös-kékeket. Mivel a Blancóknak egy meccsel kevesebbjük van, papíron beleférne még két elszórt pont, ám látva a sorsolásukat, ezt az "ütőkártyát" későbbre kellene hagyniuk, nem pedig már szerdán kijátszaniuk a Deportivo la Coruna vendégeként.

   
Deportivo Döntetlen Real Madrid
7.80 5.00 1.33

Zinedine Zidane-nak, a Real Madrid mesterének tehát fel kell ráznia csapatát a galíciai túra előtt, ahová ráadásul kissé tartalékosan indult el a csapat. Különböző okok miatt nem tartott a kerettel Pepe,  Sergio Ramos, Toni Kroos, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale. Különösen a walesi játékos furcsa esete szolgáltatott beszédtémát a sajtóban az utóbbi napokban. Nem csoda, hogy a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón is még az El Clásico volt a téma inkább, mintsem a szerda esti rangadó.

"Bale sajnos sérülést szenvedett, de nem komoly, reméljük, segítségünkre lehet még az idei szezonban. Sajnos ilyen helyzetben nehéz meghatározni, mikor is van jól igazán a játékos, hiszen ha egy hosszú sérülés után úgy érzed, felépültél, akkor az még nem feltétlenül van úgy, kell a sorozatterhelés és a sok edzés ahhoz, hogy érezd, készen vagy-e a játékra vagy sem. Bale sérülésével kapcsolatban nem hiszem, hogy hibáztunk, én ugyanígy cselekednék most is. Edzett a mérkőzés előtt és nem panaszkodott fájdalomra" - nyilatkozta a walesi klasszisról Zidane.

A Barcelona ellen találkozóra visszatekintve a francia mester még elmondta: "Mindkét csapat kiválóan játszott, de végül ők nyertek, és sajnos csak ez a lényeg. Nagyon idegesít engem minden vereség, de nem változtatnék semmin sem. Sok kritikát kaptunk, de olykor ezek a szavak csak elszántabbá és elhivatottabbá tesznek minket" - mondta a Real Madrid trénere.

Zizou edzőkollégája, Pepe Mel természetesen kiállt a tréner mellett. "Ő az ideális személy, hogy a Real Madridot vezesse. Megvan a képessége, hogy jó vezér és jó társ legyen, ez pedig az átlag fölé emeli őt az edzők között".

Az 54 éves spanyol mester nem számít könnyű mérkőzésre, ám szeretnének beleszólni a bajnoki cím sorsába. "Voltak problémáink az elmúlt hetekben, emiatt több helyen is változtatni fogok a csapaton. Készek vagyunk, hogy a győzelemért játsszunk és csak a három pont lebeg a szemünk előtt. De ehhez valami extrát kell nyújtanunk a Real Madrid ellen.

Szerencsére a játékosok olyan beállítottságúak, hogy tüzeli, motiválja őket, hogy egy sztárcsapat ellen játszhatnak, ez pedig a javunkra válhat majd. Tudjuk, hogy a Real Madrid győzni érkezik a Riazorba, de a mi dolgunk, hogy ezt ne hagyjuk!" - mondta Pepe Mel.

[2300845] 2017-04-26 21:30:00 Deportivo La Coruna - Real Madridx;10

A hazaiaknak nem lesz komoly hiányzójuk, többen is eltiltás után térhetnek vissza a csapatba, míg a vendégeknél nem kizárt, hogy rotálás várható, több oldal szerint is az Asensio-Morata-Lucas Vázquez trió kezd majd elől, míg a középpályán Isco és James is helyet kaphat.

A Deportivo nagyon nincs jó formában, a márciusi, Barca elleni sikert hat meccsen csupán négy pont követte, így a kiesőzóna sincs messze a kék-fehérektől. Aggódniuk persze nem kell, a Granada keddi veresége biztonságos távolságban tartotta Fajréket a másodosztálytól.

Az elmúlt években a Real Madrid mindig szívesen látogatott a Riazorba, ahol 2008 óta csak egyszer nem tudott nyerni.

Az elmúlt kilenc évben megnyert négy bajnokin ráadásul szépen termelték a gólokat a fővárosiak, a gólkülönbség 15-4 a javukra, ha pedig az összes mérkőzést nézzük a csapatok között, az említett 2008-as találkozót követően 12-1-0 a madridiak mérlege, 44 lőtt góllal.

Ami leginkább óvatosságra intheti a Real Madridot favorizálókat, az az, hogy ebben az idényben bár ötször már kikapott a La Coruna a Rizaorban, de egyszer sem többel, mint egy góllal. Véleményünk szerint a Madrid 1.33-as szorzójú sikerében nincs sok érték, azt azonban megjósolni, hogy 3.85-ös szorzóért pontosan egy góllal, vagy 2.85-ös oddsért legalább három góllal nyernek-e a fővárosiak, nagyon nehéz.

[2300845] 2017-04-26 21:30:00 Deportivo La Coruna - Real Madridx;
2017-04-25;87
2017-04-26;87
2017-04-27;87
211384