Sportfogadás

A United és a két liverpooli csapat találkozójára fogadunk

Lássuk, hogy a hétvégén mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!

A hatharom.com tippmesterei és szerkesztői összeállították szelvényüket a hétvégére, amivel hatalmasat lehet kaszálni. Ne is ragozzuk tovább a szót, lássuk a tippeket!

West Ham-Everton
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds:
1.55 @ Tippmixpro

Az utóbbi hetekben mindkét csapat élvezetes, gyakorlatilag adok-kapok meccseket vívott, amelyekből többnyire jól jöttek ki a felek. Főleg a Stolverkosok, akik pontszámban már beérték az Arsenalt, igaz, kettővel több találkozót vívtak meg a liverpooliak, mint az Ágyúsok. A West Ham vélhetően nem esik ki, de egy sikerre még szüksége van, ha biztos akar  lenni a dolgában.

Mindkét fél tehát a három pontért lép pályára, ebből pedig mi, fogadók jöhetünk ki jól, ugyanis vélhetően egy olyan mérkőzésre van kilátás, ahol a támadófoci dominál majd, s jó eséllyel mindkét csapat szerez majd gólt. Ezt egyébiránt a statisztikák is alátámasztják, hiszen a két együttes legutóbbi hét egymás elleni mérkőzéséből hatszor is előfordult az, hogy mind a West Ham, mind az Everton betalált.

[2252521] 2017-04-22 16:00:00 West Ham United - Evertonx;

Burnley-Manchester United
Tipp: Kevesebb, mint 2,5 gól
Odds:
 1.60 @ Tippmixpro

A United túlórázott az Anderlecht ellen, s csak hosszabbítást követően jutott be az Európa Liga elődöntőjébe, és ennek tetejében még Zlatan Ibrahimovic is megsérült. A svéd klasszis mellett is rengeteg maródival kell számolni José Mourinhónak, a portugál szakvezető arra is kitért a hétvégi meccs előtt, hogy lehet, hogy az ificsapatból kell feltöltenie a keretét, annyi a hiányzó.

Ugyanakkor a Burnleynél is vannak gondok, a csapat kezd beleszürkülni a mezőnybe, s már hazai pályán sem teljesít oly megbízhatóan, mint korábban, arról nem is beszélve, hogy az újoncnál több fontos kimaradó is lehet. Mindemellett még eredménykényszer is van mind a két oldalon, így pedig szerintünk nem a gólokról szól majd a találkozó. Nagyjából valami hasonló várható, mint amit a felek produkáltak októberben az Old Traffordon, amikor is gól nélküli remit hozott a két csapat randevúja.

[2252514] 2017-04-23 15:15:00 Burnley - Manchester Unitedx;

Liverpool-Crystal Palace
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 
1.70 @ Tippmixpro

A Liverpool a Bajnokok Ligájáért, a Crystal Palace pedig a bennmaradásért harcol a hátralévő fordulókban Angliában. A hazaik esélyét csökkenti, hogy kulcsjátékosuk, Saido Mané a szezonban már nem játszhat sérülés miatt, igaz, az afrikai játékos nélkül is behúzták legutóbbi két ütközetüket a Vörösök. A londoniak is kiváló formában vannak, hiszen az utolsó hét meccsükből mindössze egyet veszítettek, ötöt behúztak, a maradék egyen pedig 0-2-ről mentettek pontot a regnáló angol bajnok ellen.

Ha pedig mindehhez hozzávesszük azt, hogy a vendégeknek nincs veszítenivalójuk az Anfield Roadon, egyik csapat sem maradt adós az utóbbi hetekben a gólokkal, ráadásul a felek legutóbbi kilenc (!) egymás elleni ütközetén mind a Liverpool, mind a Crystal Palace betalált, akkor igen csak nagy esély mutatkozik arra, hogy vasárnap mindkét csapat szerezzen gólt.

[2252518] 2017-04-23 17:30:00 Liverpool - Crystal Palacex;
hatharom.com
West Ham-Everton Mindkét csapat szerez gólt
Burnley-Manchester United Kevesebb, mint 2,5 gól
Liverpool-Crystal Palace Mindkét csapat szerez gólt
@ 4.22