Bajnokok Ligája

Ezúttal már az elődöntőben összecsap Madrid két óriása - íme az oddsok

A BL-sorsolást követően a Juventus esélye a végső győzelemre már megegyezik a Realéval.

Péntek délben, Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája elődöntőinek sorsolását. A szerencse a Juventusnak kedvezett, míg az is eldőlt, hogy ezúttal nem lesz madridi házidöntő.

A madridi derbin a feleket aligha kell bemutatni egymásnak, az Atlético két elveszített fináléért is revánsra készül Ronaldóék ellen. A 2014-es és 2016-ös döntő mellett 2015-ben is a Real jelentette a végállomást a Matracosoknak, akkor a negyeddöntőben Chicharito döntött a 88. percben a tíz emberrel játszó Atlético ellen. A bajnokságban idén a Calderónban 3-0-ra nyert a Real, míg a Bernabéuba 1-1-re végeztek a felek.

Talán Torinóban örülhetnek legjobban a sorsolást látva, hiszen nem csak elkerülték a két spanyol óriást, de a Monaco ellen idegenben is kezdik a párharcot Higuaínék. A két bombaformában lévő klub két éve a negyeddöntőben csapott össze egymással, az első mérkőzésen az olasz Vidal góljával nyertek, majd a visszavágón nem esett gól.

Melyik csapat jut tovább?
Monaco: 3.25 Juventus: 1.36
Real Madrid: 1.57 Atlético Madrid: 2.37

Ami a végső győztes oddsait illeti, óriási változás nem állt be a számokban, a barátságos sorsolás hatására a Juventus esélyei "felnőttek" a Real Madrid mellé, míg az Atléticóra és a Monacóra kicsit magasabb szorzón fogadhatunk, mint korábban.

Oddsok alakulása a sorsolát követően
  Előtte Utána
Real Madrid 2.62 2.62
Juventus 3.00 2.62
Atlético Madrid 4.50 5.00
Monaco 7.50 8.50
2017-05-02;42
2017-05-03;42
2017-05-09;42
2017-05-10;42