NB I

Bukja az aranyat a Vidi, kiesik az MTK? Íme tippjeink az NB I végjátékára!

megosztom

Elérkeztünk az OTP Bank Liga hajrájához, ennek apropójából pedig szerkesztőink a bajnoki cím és a kiesés kapcsán is kifejtették véleményüket. Hozzászólásokban várjuk a reakcióitokat!

Már csak hat forduló van hátra az NB I 2016/17-es idényéből, ám több kérdés is megválaszolásra vár még a szezon kapcsán, például hogy melyik csapat nyeri a bajnokságot, illetve a Gyirmót mellett ki búcsúzik az OTP Bank Ligától. Egyik témában sem könnyű válaszolni, hiszen elől a Honvéd-Vidi versenyfutás igencsak kiélezett, míg a hátsó régióban a Diósgyőr, a Debrecen és az MTK menekül a 11. helytől minél messzebb. Szerkesztőink kifejtették véleményüket a témában, és arra biztatjuk olvasóinkat is, hogy tegyenek így, jósoljanak, véleményezzenek. Segítségül a cikkben megtalálható a csapatok hátralévő sorsolása.

Melyik csapat nyeri az NB I-et?
   
Videoton 1.60
Honvéd 2.20
Vasas 7.00
Ferencváros 50.00
Szerinted ki nyeri meg az NB I 2016/2017-es szezonját?x;
A csapatok sorsolása
Honvéd (50) Videoton (49)
@Vasas @MTK
Gyirmót Debrecen
@Mezőkövesd Haladás
MTK @Újpest
@Debrecen Ferencváros
Videoton @Honvéd
@: Idegenben

Varin

Nemigen tudom elképzelni, hogy bajnok legyen ez a Honvéd, egyszerűen nem olyan jó a csapat kerete, habár Rossi kétségtelenül kitűnő szakember és mindig képes a kispesti gárdából kihozni a maximumot. A sorsolást illetően halvány fórban érzem a piros-kékeket, annak ellenére is, hogy az utolsó körben a Bozsik Stadionban jöhet a bajnoki döntő. Az oddsokat azonban nem tartom reálisnak, a pontelőnyben lévő Kispestnek túl magas a 2.20, míg a Vidinek is minimum 1.85 körül kéne állnia. Ha a fehérvári alakulat behúzta volna a Kövesd elleni mérkőzést, azt mondanám, innentől már ők vannak előnyben, ám így csak 55-45-re mondanám a százalékos esélyeket Lazovicsék javára. Tipp: Videoton nyeri a bajnoki címet.

Tomihmv

A Vasasnak is van még matematikai és gyakorlati esélye is a bajnoki címre, de az angyalföldi gárda sikere körül annyi a ha, hogy reális esélye nincs már a piros-kékeknek az aranyra a bajnokságban, egyébként is a kupára fókuszálnak a XIII. kerületiek. Marad tehát a Honvéd és a Videoton, s ha izgalmas finálét akarnak a vezetők és a szurkolók, akkor az utolsó fordulóban dőlhet el az aranycsata, amikor is a kispestiek a székesfehérváriakat fogadják.

Azonban addig a piros-feketéknek kettő, míg a piros-kékeknek négy veszélyes meccse van, ám a dolgok jelenlegi állása alapján, illetve az eddig lejátszott bajnoki meccsek alapján, inkább a Honvédnak van félnivalója. Arról már nem is beszélve, hogy a kispestieken az utóbbi években nem volt ekkora teher, míg a fehérváriak évről évre a bajnoki címért harcolnak.

És amellett sem lehet szó nélkül elmenni - persze ez már csak spekuláció -, hogy a Honvéd bajnoki címével nem járna jól a magyar foci, hiszen a Bajnokok Ligájában abszolút esélytelenül lépnének pályára, a csapat pedig nem arról híres, hogy temérdek kulcsjátékost igazolni az átigazolási szezonban. Ezzel szemben a Vidinél kezd kialakulni valami, és ha ősszel hamarabb összeálltak volna Henning Bergék, akkor lehet, hogy nem a Midtjylland jelentette volna a végállomást a piros-kékeknek a nemzetközi porondon. Tipp: A Videoton nyeri a magyar bajnokságot.
 

MVB80

Nem értek egyet Tomihmv kollégával, miért ne tenne jót a magyar focinak, ha a Honvéd nyerné a bajnokságot? Nem nagyon szeretném elvinni a fókuszt a cikk eredeti témájáról, de azért finoman említsük meg, hogy elég egyértelműen ki van mondva, hogy ebben a bombaerős magyar futballban a Fradinak és a Videotonnak kell lennie a kirakatcsapatnak, ez a két klub pedig ennek megfelelően meg is kapott ehhez pénzt, paripát, posztót

Sajnos vagy szerencsére az államtól odatolt milliók még egyetlen meccsen sem rúgtak gólt, arról már nem is beszélve, hogy ha abból indulunk ki, mit is nyújtott tavaly a Fradi a világhírűnek nem nagyon nevezhető Partizani ellen, akkor tőlem a Budapest-bajnokságból is indíthatunk csapatot a BL-ben, mert ők legalább megszakadnának.

A Honvédtól már az is csoda, hogy hat körrel a vége előtt még egyáltalán esélye van, főleg úgy, hogy Lanzafame február közepe óta nem nagyon találja a korábbi formáját, és úgy, hogy a klub télen meggyengült, amikor Botka és Prosser személyében két alapember távozott. A hétvégi, Vasas elleni rangadó sorsdöntő lesz, valamiért úgy érzem, ha most nyerni tud a Honvéd, akkor az ad akkora lendületet, ami kitarthat a bajnokság végéig. Tipp: A Honvéd nyeri a magyar bajnokságot.

mr.blonde

Nekem már az is meglepő, hogy ilyen szoros a bajnokság végjátéka, az meg pláne, hogy a Videoton mellett a Vasas és a Honvéd harcol az aranyért. Az angyalföldieket én is kivenném a pakliból, sűrű tavaszi hajrá vár a gárdára, ráadásul az MK-döntővel bebiztosíthatják a nemzetközi kupaindulást.

A Videoton - Honvéd párharcból én előbbi csapatra szavazok. A fehérváriak sorsolása a hátralévő pár fordulóban szerintem könnyebb, hiszen több olyan csapattal találkozik, amely biztonságban van és nincs eredménykényszer alatt, míg a kispestiek három kiesőjelölt mellett még ugye a Vidivel is meg kell hogy mérkőzzenek. A piros-kékeknek jobb és nagyobb keretük van, ez pedig sokat érhet a hajrában is. Kinek nem inge, ne vegye magára, én azonban nem tudok elvonatkoztatni a tulajdonosi hátterektől sem, ebből a szempontból pedig egyértelműen a Vidi van jobb helyzetben. Tipp: Videoton nyerni a magyar bajnokságot.

MTK vagy Debrecen?

Kiesés elleni harc

mr.blonde

A Gyirmót búcsújához nem férhet kétség, de egy olyan együttes, amely 27 forduló alatt 15 rúgott gólra képes, ne is nagyon futballozzon az első osztályban. A másik helyre még többen is pályáznak, legtöbben az MTK, DVTK, Debrecen trióról beszélnek, de én még a Mezőkövesdet sem "írnám le", függetlenül attól, hogy az elmúlt két fordulóban óriási lépést tett a bennmaradás felé. Viszont a hat pont előny hat forduló alatt továbbra sem jelent szerintem életbiztosítást, a sorsolása pedig meglehetősen nehéz a borsodiaknak. Emellett ott van még nekik a - minimum - két kupameccs is, vagyis öt hét leforgása alatt nyolc meccse lesz a Szivics-csapatnak.

A realitás persze azt mondatja velem is, hogy a fenti trióból zuhan ki valaki. Bódog Tamás érkezésével a Diósgyőr nagyon lépett előre, és a következő négy körben a sorsolása is viszonylag kedvező, ám az utolsó két körben pont a két legfőbb riválissal kell megküzdenie. Az MTK az edzőváltás után sem tudott lendületet venni, a Debrecen továbbra is totyorog, ráadásul mindkét csapatnak igen kemény ellenfelei lesznek még a hátralévő meccseken. Nehéz erre a kérdésre tippelni, teljesen nyitottnak vélem ezt a kérdéskört, de ha már játszunk egyet, akkor új stadion ide vagy oda, nálam az MTK megy az NB II-be. Tipp: Az MTK esik ki a Gyirmót mellett.

Varin

Elfogultsággal bőségesen lehet vádolni, de nem ezért tartom benn a Debrecent, szimplán azért, mert kevésbé borzalmasan pocsék gyenge csapat a Loki, mint a DVTK és az MTK. A Lokinak három, papíron nyerhető mérkőzése van otthon és a papírforma szerint az utolsó fordulóban már úgy utaznak Mezőkövesdre, hogy akár le is adhatják a pontokat a DVTK-nak. A Diósgyőr helyzete azonban ha nem is kilátástalan, de minimum aggasztó, még úgy is, hogy Bódog Tamás új impulzussal látta el a csapatot. Valószínűleg sem az MTK, sem pedig a Dió nem szerez majd túl sok pontot a hátralévő mérkőzéseken, így a két csapat között az dönthet, hogy az MTK fogadja a 32. játéknapon a Diósgyőrt és ha addig kitart a pontelőnyük, akkor a bennmaradást matematikailag is bebiztosíthatják a keleti gárda ellen. Tipp: A Diósgyőr esik ki a Gyirmót mellett.

Tomihmv

Noha matematikailag a Gyirmótnak van még esélye bennmaradni az élvonalban, ám teljesen esélytelen, hogy a kisalföldi gárda megragadjon az élvonalban. A másik kieső kiléte viszont szerintem teljesen háromesélyes, hiszen papíron gyakorlatilag három egyforma képességű csapatról beszélünk, s a Lokinak és az MTK-nak mindössze három pont az előnye a Diósgyőrrel szemben. Ugyanakkor a DVTK az utolsó két fordulóban pont az előbb említett két ellenlábasával játszik, ráadásul előtte vélhetően a már kiesett Gyirmóttal, és a biztosan bennmaradó Mezőkövesddel méri össze tudását. A sorsolása tehát kiváló a piros-fehéreknek, arról nem is beszélve, hogy Bódog Tamással egyre jobbak a miskolciak, így reális esélyük van a bennmaradásra.

Az MTK-nak kegyetlen a sorsolása, négy topcsapattal játszik, majd fogadja a Diósgyőrt, s ahhoz a Pakshoz látogat, amely csapat ezidáig egyedüliként mondhatja el magáról a szezonban, hogy veretlen hazai pályán. A Lokira sem vár sétagalopp, de hazai pályán bőven szerezhet pontokat, szombaton például a Haladást rendezheti le, az Újpest ellen is bőven van esélye a sikerre - szeptemberben 2-1-re verték a piros-fehérek a fővárosiakat Debrecenben -, de még a Honvéd ellen is jók lehetnek legalább egy pontra a cívisvárosiak a Nagyerdei Stadionban.

Összességében véleményem szerint az MTK és a Diósgyőr közül kerül ki a másik kieső, s ha a DVTK tudja tartani a lendületét, s nem szól közbe "más", akkor bizony szerintem a fővárosiak eshetnek ki az újonc mellett. Tipp: Az MTK esik ki a Gyirmót mellett.

MVB80

Hárman harcolnak azért,  hogy jövőre a Nyíregyháza helyett a Pakssal kelljen játszani, és hiába áll jelenleg a Diósgyőr a legrosszabbul, nálam Bódog Tamás csapata a favorit a bennmaradásra. Éppen az edző személye miatt, aki nem tett óriási csodát, csak rájött, ha kihasználja a válogatott meccs miatti szünetet, és egy kisebb alapozással fizikailag felturbózza a csapatát, akkor előveheti a letámadásos játékot, ami ellen nem nagyon találták a többiek az ellenszert.

A Lokit és az MTK-t nem nagyon tudom hova tenni, gondolom, a szurkolóik is úgy voltak vele, mint én, hogy várták, mikor indulnak el felfelé, ehhez képest sikerült ott ragadniuk a pincében. Bár a Debrecennek talán jobb a sorsolása, nálam az MTK marad benn, elsősorban azért, mert van egy Torghelléje, akinek az átharapom az ellenfél torkát is mentalitása ebben az igazán kiélezett helyzetben átragadhat a többiekre is. Tipp: A Gyirmót és a Debrecen esik ki.

A csapatok sorsolása
Debrecen (31) MTK (31) Diósgyőr (28)
Haladás Videoton @Paks
@Videoton @Újpest Vasas
Újpest Ferencváros @Gyirmót
@Ferencváros @Honvéd Mezőkövesd
Honvéd Diósgyőr @MTK
@Diósgyőr @Paks Debrecen
@: Idegenben
2017-04-22;212
209575

 

megosztom