Bajnokok Ligája

A Barca rúgott gól nélkül pottyant ki, a Monaco tovább írja a mesét

Elmaradtak a nagy izgalmak a Bajnokok Ligájában, a Barcelona rúgott gól nélkül esett ki a Juventus ellen, míg a Monaco a visszavágón is legyőzte a Dortmundot.

Barcelona-Juventus

Amíg a PSG elleni visszavágó előtt a 0-4 ellenére is napról napra lett egyre optimistább a spanyol sajtó, a Juventus elleni negyeddöntő második meccse előtt már jóval visszafogottabb volt a hangulat, ami elsősorban abból adódott, hogy Allegri csapatára nem jellemző, hogy csak úgy összeomlik.

A Serie A-t évek óta letaroló Juve az első meccsen sem kockáztatott sokat, csak éppen rendre kihasználta a Barca hibáit, és senkit nem lepett meg azzal, hogy a Nou Campban a biztonságot tartotta szem előtt. Ennek ellenére Higuaín előtt adódott az első lehetőség, de 18 méterről fél méterrel fölé lőtt.

A Barca az első negyedóra végén kezdett éledezni, Messi előbb Jordi Albát próbálta meglepni egy mesés passzal, de a balhátvéd becsúszva is lemaradt centikkel, aztán Messi már maga lőtt, a nagyobb ziccert a bal alsó mellé püfölte, majd a másik kísérleténél Buffon ütötte oldalra a labdát, és a kis argentin még ezt is visszatette, de az oldalháló lett a végállomás.

Neymar vigasztalhatatlan volt a végén

A nagy nyomás nagyjából negyedóráig tartott, aztán kiszabadult a Juve, Higuaín helyzetbe is került, de gyengén oldotta meg. Az első félidő paprikás hangulatban ért véget, Messi esett óriásit Pjanic közreműködésével, majd Neymar rugdosódott egy sárgáért.

A Juve a párharc harmadik félidejét is tökéletesen hozta le, és bár a Barca a második felvonásban is jött folyamatosan, valahogy érezni lehetett, hogy akadozik a gépezet.

4-5 Messi még kellett volna a csapatba, mert rajta látszott, hogy hisz abban, hogy csodát lehet tenni, de a helyzeteit ő sem tudta értékesíteni, előbb egy lapos lökete pattant centikkel mellé, majd Buffon kiejtett labdája után emelt jobbal fölé. 

Az utolsó negyedórában már kilenc barcás táborozott le a Juve térfelén, Mascherano például közel volt hozzá, hogy végre megszerezze első gólját a katalánoknál, de Buffon ebbe is bele tudott kapni. A végén már úgy tűnt, mintha mindkét csapat a lefújást várta volna, a Juve oda-vissza lenullázta a Barcát, így teljesen jogosan került a legjobb négy közé, Messiék pedig négy szezon alatt harmadszor estek ki a nyolc között.

[2476773] 2017-04-19 20:45:00 Barcelona - Juventusx;

Monaco-Dortmund

Monacóban a hazaiak gyorsan megfejelték a Dortmundban összehozott egygólos előnyt, Mendy középre tartó lövését Bürki maga elé ütötte, Mbappé pedig köszönte, és okosan a jobb sarokba passzolt.

Elképesztően tartalmas volt az első húsz perc, Reus egyenlíthetett volna, aztán Sahin szabadrúgása pattant ki a kapufa belső éléről, a Monaco viszont nem pazarolt ennyire, egy tökéletesen felépített támadás végén Falcao fejelte a másodikat.

A Dortmund előtt némileg felcsillant a remény, amikor Dembélé előkészítése után Reus kirojtozta  a bal felsőt rögtön a fordulás után,

de a Monaco kontráiban végig ott volt a gól, és Germain első labdaérintésével be is biztosította a franciák elődöntős helyét.

[2476771] 2017-04-19 20:50:00 Monaco - Borussia Dortmundx;