Angol foci

Ranieri tudja, ki fúrta meg a Leicesternél?

Az olasz mester nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy vajon játékosai rúgatták-e ki a bajnokcsapattól.

Február végén általános meglepetésre menesztették a Leicester City éléről Claudio Ranierit, aki előtte bajnoki címig vezette a Rókákat. A csapat azóta viszont szárnyal, zsinórban öt nyertes mérkőzés után szenvedtek vereséget az Everton ellen, így talán joggal merült fel sokakban, hogy valóban a játékosok nem kívántak tovább Ranierivel dolgozni. Ezzel kapcsolatban maga az érintett is megszólalt.

Ranieri tudja, hogy ki buktatta meg?

"Nem hiszek ezeknek a pletykáknak, hogy a játékosok beszéltek volna a tulajdonossal, hogy rúgjanak ki engem. Kizártnak tartom, hogy ők fejeztek volna le engem. Nem és nem!

Inkább valaki mögülem lehetett, akivel korábban is voltak problémáim, ám a bajnoki cím elfeledtette ezeket. Ám amikor jött a sikertelenebb időszak, egy kicsit jobban előtérbe helyezte ezeket. Nem szeretném elmondani, hogy kire gondolok, mert komoly, őszinte embernek tartom magamat. Szemtől szembe fogom közölni ezt vele"- nyilatkozta Ranieri.

Az olasz mester szerint fordulópont lehetett volna a Sevilla elleni BL-odavágó második félideje, így különösen fájó volt számára, hogy éppen egy jó élmény után menesztették.

Kattints a képre a részletekért

"Hittem benne, hogy előbb-utóbb fordulnak majd a dolgok. És úgy vélem, a Sevilla ellen ez meg is történt. Küzdöttünk egymásért, harcoltunk, Jamie pedig gólt szerzett. A háromszoros EL-győztes otthonában jó eredményt értünk el, csak 2-1-re kaptunk ki, így különösen nagy sokk volt nekem és az egész csapatnak az, hogy végül pont ez után rúgtak ki" - mesélte az olasz mester.

A City legközelebb szerda este lép pályára, a Rókák az Atlético Madrid ellen vívnak BL-negyeddöntőt.

   
Atlético Madrid Döntetlen Leicester City
1.25 5.25 11.00