Magyar Kupa

Három csatárral riogat a Diósgyőr, Doll tudja, mi lehet a kulcs

  • ivan

A Honvéd elleni bajnoki vereség után a kupában vigasztalódhat a Fradi, amely 2-1-es előnyből várhatja a Diósgyőr elleni visszavágót.

Az OTP Bank Liga hétvégi eredményei után egyre inkább egyértelműsödik, hogy a Ferencváros számára a Magyar Kupa jelentheti a "vigaszágat", Thomas Doll együttese ugyanis képtelen közelebb zárkózni a Videotonhoz, sőt, hiába a fehérváriak pontvesztése, a Fradi hátránya tovább nőtt legnagyobb riválisával szemben. Ha a zöld-fehérek idén is trófeát szeretnének nyerni, akkor egyre inkább a kupára kell fókuszálniuk, ahol a Diósgyőr testén keresztül a legjobb négy közé juthatnak a keddi napon. Miután az egy héttel ezelőtti odavágót a Fradi 2-1-re megnyerte, így a fővárosiak várhatják kedvező helyzetből a mezőkövesdi kirándulást.

fradi.hu

"Természetesen a győzelemért lépünk pályára. Fontos számunkra, hogy továbbjussunk. A szombati teljesítményünknél mindenképpen több kell. Tudom, hogy a srácok készen állnak. Nagy lehetőség kapujában állunk. Nem számít, hogy egygólos előnnyel lépünk pályára, mindig ugyanabban a szellemben lépünk pályára, mert nem törekedhetünk a döntetlenre. Bátran kell kiállnunk, és mindenkinek a teljes erejét kell hoznia, ez lehet a kulcs. A DVTK-nak sok jó játékosa van, tudnak erőteljesen játszani, de sokszor hosszú labdákkal is próbálkoznak. Ez ellen kell receptet találnunk. Ha úgy játszunk, mint ahogyan azt múlthéten tettük ellenük a második félidőben, nagy esélyünk lehet arra, hogy az elődöntőbe kerüljünk" – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

1x2    
Diósgyőr Döntetlen FTC
4.30 3.40 1.80

A DVTK hétvégén megszerezte első győzelmét Bódog Tamással a kispadon, így a miskolciak megkezdték a felzárkózást a bennmaradásért vívott harcban. A borsodiak nem rejtik véka alá, hogy számukra a bajnokság élvezi a prioritást, de bonyolítja a helyzetet, hogy hétvégén éppen a Fradi ellen játszanak ismét bajnokit.

Amennyiben a DVTK 1-0-ra nyer, továbbjut az elődöntőbe. Két, illetve több gólos diósgyőri diadal úgyszintén a DVTK továbbjutását jelenti. Ha a rendes játékidő végén 2-1-re vezet a DVTK, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik, és ha nem születik újabb gól, 11-es rúgások döntenek. Minden egyéb egygólos siker, döntetlen, nagyobb különbségű győzelem az FTC számára kedvező.

"Rajtuk van a teher, biztosan a legjobb csapatukkal kezdenek. Alaposan kielemeztük a Honvéd elleni találkozót, és idegenben személyes tapasztalatokat is szereztünk. Nekünk most sokkal fontosabb az eredménynél, hogy tovább fejlődjön a játékunk, persze szeretnénk továbbjutni" - fogalmazott Bódog Tamás a dvtk.eu-nak.

A tréner a klub honlapja szerint kellemes gondokkal küzd, mert az Újpest ellen eltiltás miatt hiányzó Novothny Soma visszatérhet a csapatba, ugyanakkor kiválóan helyettesítette őt Makrai Gábor. "És ne feledkezzünk meg Szarka Ákosról sem! Három kiváló képességű csatárunk van, még az is előfordulhat, hogy mindannyian kezdeni fognak" - tette hozzá Bódog.

Miután a DVTK-nak valóban a Fradival ellentétben valóban nincs veszítenivalója, könnyen elképzelhető, hogy az első találkozóhoz hasonlóan ezúttal is látunk majd három találatot, ugyanakkor az sem vitás, hogy a Fradinak érdemesebb elsősorban a védekezésre összpontosítania.

Erre a találkozóra a hivatalos kezdőcsapatok közzététele után érdemes inkább fogadni, vagy még jobb, ha menet közben, élőben próbálunk meg hasznot húzni az összecsapásból.

A mérkőzést a diósgyőri stadion felújítása és átépítése miatt Mezőkövesden rendezik, a 19 óra 45 perckor kezdődő találkozót az M4sport élőben közvetíti.

[2295546] 2017-04-08 20:30:00 Ferencváros - Diósgyőrx;