Spanyol foci

A Barcelona ellen bundázhattak, óriási botrány készülőben - videó

  • varin
megosztom

A spanyol harmadosztályban a Barcelona második csapata 12-0-ra nyert az utolsó helyezett ellen. Ám a találkozó nem múlt el utózönge nélkül.

Szombaton a spanyol harmadosztályban nem akármilyen mérkőzésnek lehettünk szemtanúi, a Barcelona B 12-0-ra gázolta le az Eldense csapatát úgy, hogy a katalánok már a 30. percben 7-0-ra vezettek. A kiütéses vereség pedig úgy tűnik, az 1921-ben alapított klub végét jelenti.

Már arra is 19-szeres pénzért lehetett fogadni, hogy legalább kilenc gól lesz, míg a fogadóirodák által megállapított hendikep -3.25 volt.

Mint arról a kelet-spanyolországi egyesület hivatalos oldalán beszámolt, a klub szerződést bont az olasz befektetőcsoporttal, valamint átmenetileg megszüntetnek minden sporttevékenységet. Emellett a klub kérvényezte, hogy a liga kezdeményezzen vizsgálatot mérkőzésbefolyásolás gyanúja miatt. A hírek szerint a két eset között összefüggés lehet, vagyis az olasz befektetők esetleg bundázásra vehették rá a játékosokat.

"Négy játékostársam benne volt a bundázásban. Nem érdekel, mi történik majd, de ki fogom adni a neveket. Fél órával a mérkőzés kezdése előtt még úgy volt, hogy kezdeni fogok, de aztán végül kikerültem a csapatból, nem véletlenül.

Az említett játékosok odamentek az egyik csapattársamhoz és azt mondták, ha játszani akar, nem szabad gólokat szereznie, mert le van fixálva a meccs.

Az edzőnk is tudott a dologról... Odamentem a csapattársaimhoz és mondtam neki, hogy ne menjenek ki a gyepre, ehhez ne adják a nevüket. És hogy a Barcelona benne volt-e a bundában? Fogalmam sincs, ők azt csinálták, amit kellett, gólokat lőttek" - nyilatkozta Chiekh Saad, az Eldense egyik játékosa.

A 12-0-s vereség (amely egyébként csak csúcsbeállítás, 1993-ban az Extremadura legyőzte ugyanilyen különbséggel a Portuensét) azt jelenti, az Eldense matematikailag is kiesett a harmadosztályból, amelyet a csapat játékosai könnyek között vettek tudomásul a pályán.

megosztom