NB I

A mumusához látogat a Videoton

A listavezető székesfehérvári csapat a bombaformában lévő Paks otthonában lép pályára az NB I. 24. fordulójában.

xy - Fotó: vidi.hu

A magyar élvonalbeli bajnokság hétvégi fordulójának egyik rangadóját Pakson játsszák, ahol az ötödik helyezett tolnai alakulat az éllovas Videotont fogadja. Mindkét csapat kiváló formának örvend, ám amíg a zöld-fehérek hazai pályán veretlenek, addig a Vidinek nem úgy megy idegenben, ahogy az elvárható lenne a csapattól.

Csertői Aurél gárdája az egyetlen alakulat (!), amely elmondhatja magáról, hogy hazai pályán még nem kapott ki a szezon során a bajnokságban.

A paksiak négy győzelem mellett hét döntetlent játszottak otthoni környezetükben, úgy, hogy mindössze hat (!) gólt kaptak. A zöld-fehérek ráadásul tavaly novemberben szenvedtek vereséget utoljára az élvonalban, azóta a hat lejátszott meccsük közül ötöt megnyertek - a legyőzöttek közt a Haladás, a Vasas, a Mezőkövesd, a MTK és Debrecen nevét találhatjuk -, míg a Gyirmót ellen döntetlent játszottak.

"Kifejezetten jó mérkőzésre számítok a listavezető ellen. Hazai pályán eddig veretlenek vagyunk, és ezt mindenképp szeretnénk megőrizni. Egyébként egy igen jó formában lévő Vidi látogat most hozzánk, de mi is remek formát mutattunk eddig, és ezt szombaton is szeretnénk megmutatni. Összeszokott, jó gárda a székesfehérvári, kevés változással, ismerik egymás minden mozdulatát, de ez igaz ránk is. Szeretnénk felzárkózni, ezért igyekezni fogunk, hogy mindhárom pontot itthon tartsuk. Ami a három hét szünetet illeti, egyformán érintett mindenkit, tehát szerintem sem előnyünk, sem hátrányunk nem kell, hogy származzon belőle. Ott kell folytatnunk, ahol a szünet előtt abbahagytuk!" - nyilatkozat Gévay Zsolt, a hazaik játékosa a paksifc.hu-nak.

[2295536] 2017-04-01 18:00:00 Paks - Videotonx;

Ami a vendégeket illeti, a Videoton is jó formának örvend, hiszen a tavaszi négy meccséből hármat megnyert - Újpest, Honvéd, Diósgyőr -, míg a Ferencváros ellen gól nélküli remit játszott a Groupama Arénában. A piros-kékeknek főleg hazai pályán megy jól, a Pancho Arénában pazar mérleggel rendelkeznek, házon kívül viszont "elfogy a tudomány". Henning Bergék idegenben mindössze 4-4-3-as mutatóval rendelkeznek, s ahhoz képest, hogy otthoni környezetükben 34-8-as gólkülönbséget tudnak felmutatni, házon kívül ez az arány csak 15-12.

"Az NB I egyik legjobb formában lévő csapatához látogatunk a hétvégén, így természetesen nehéz mérkőzésre számítok. Mi sem szerepelünk azonban rosszul tavasszal, és ha sikerül úgy játszanunk, mint a legutóbbi bajnoki mérkőzéseinken, akkor jó esélyünk lesz arra, hogy három ponttal térjünk haza Paksról. Ehhez azonban nagyon fegyelmezetten, koncentráltan kell futballoznunk. Legutóbb öt gólt lőttünk a zöld-fehéreknek, de most biztos, hogy sokkal szorosabb eredmény születik majd, hiszen - ahogy mondtam - a Paks jó eredményeket ért el az elmúlt hetekben, ráadásul ezúttal ők játszanak hazai pályán. Tíz bajnoki van még hátra a szezonból, ez számunkra tíz döntőmérkőzést jelent. Bajnokok akarunk lenni, a sorsunk pedig a mi kezünkben van. A bajnoki szünetben egy kicsit fel tudtunk töltődni, volt néhány nap, amikor pihenhettünk, ez pedig legalább olyan fontos, mint az edzésnapokon elvégzett kemény munka. Ráadásul egy jó iramú nemzetközi edzőmeccset is tudtunk játszani, az ott elért eredmény bizakodásra adhat okot" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Anel Hadzic.

[2295536] 2017-04-01 18:00:00 Paks - Videotonx;5

A Vidi mindig nagyon megszenved Pakson, részben a pálya talajának - amihez egyébként rengeteg csapat nem tud alkalmazkodni -, részben Csertői Aurél taktikájának köszönhetően. A zöld-fehérek ugyanis roppant masszívan védekeznek otthoni környezetükben, amit a fentebb elhangzottak mellett mi sem bizonyít jobban, hogy a székesfehérváriak a legutóbbi hét tolnai meccsükből csak egyet (!) tudtak megnyerni.

Szerintünk most sem jár sikerrel az éllovas, s, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Videoton az MTK, a Diósgyőr, a Mezőkövesd és a Budafok otthonában is ki tudott kapni az idei szezon során, akkor könnyen lehet, hogy a mumusa otthonában, vagyis Pakson is megég a listavezető.

hatharom.com
Paks vagy döntetlen
@ 1.85

Tippelj a magyar meccsekre a Tippkirályban!