Nemzetközi foci

Nikolics világbajnok klasszistól kaphatja a gólpasszokat

  • MVB80

Újabb nagy névvel bővült az amerikai bajnokságban, az MLS-ben játszók listája, miután Nikolics Nemanja klubja, a Chicago Fire leigazolta Bastian Schweinsteigert

A német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet nyert 32 éves klasszis az utolsó két idényét a Manchester Unitedben töltötte, de amíg tavaly 18 bajnokin lehetőséget kapott, addig a mostani szezonban José Mourinho látványosan jegelte, a bajnokságban 0, a Ligakupában 4, az FA Kupában 102, az Európa Ligában 28 perc jutott neki.

Schweinsteigert már régóta szerette volna megszerezni a Chicago, és már csak az amerikai vízum, valamint egy sikeres orvosi vizsgálat választja el attól, hogy belevágjon a tengerentúli kalandba.

"Olyan valakit szerződtettünk, aki a legmagasabb szinten játszott, és mindenhol nyerni tudott” – mondta az új fiúról Nelson Rodriguez, a Chicago ügyvezető igazgatója.

A MU-mezt már többször nem látjuk rajta

Schweinsteiger kiemelt játékosként írta alá a szerződést, ami alapján évi 4,5 millió dollárt (1,3 milliárd forint) fog keresni idén, de ha mindkét fél elégedett, akkor meghosszabbítható a szerződés.

"Egész pályafutásom során mindig olyan lehetőségeket kerestem, ahol pozitív hatással lehettem a csapatra, és segíthettem valami nagy dolog elérésében. A Chicagóba igazolásom is ebbe a kategóriába tartozik” – mondta Schweinsteiger, aki a Bayern Münchennel nyolc bajnoki címet szerzett, emellett hétszeres német kupa- és egyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát.

A Chicago három meccs után négy ponttal áll, Nikolcs pedig egy gólnál jár, a Real Salt Lake elleni 2-0-s győzelem alkalmával volt eredményes. Mostantól egy világbajnok adhatja neki a jobbnál jobb passzokat a középpályáról.

Ki lesz az MLS gólkirálya?
Jozef Martínez 4.50
Fanendo Adi 7.00
Cyle Larin 9.00
Diego Valeri 9.00
David Villa 10.00
Jozy Altidore 15.00
...  
Nikolics Nemanja 51.00
Halványzöld iroda