Ha PSG-drukkerek lennénk, még mindig ökölbe szorulna a kezünk és dagadnának az erek a nyakunkon, ha eszünkbe jutna a Barcelona elleni kiesés.
Átkoznánk az UEFA-t, amiért megint Messiéket sózták a nyakunkba, teli szájjal szidnánk a német bírót a nem éppen a csapatunknak kedvező ítéletek miatt, dühösek lennénk Unai Emery edzőre, aki a négygólos előnnyel nem volt képes jól sáfárkodni, és azonnal aláírnánk a petíciót, amely azt követelte, hogy játsszák újra a meccset.
Bár a petíció önmagában abszurd ötlet, hiszen nyilvánvalóan semmi esély rá, hogy az UEFA bármit is változtasson a párharc kimenetelén, eljátszottunk a gondolattal, hogy a magyar futballszurkolók mi mindent hozhatnának fel sérelemként, ha a válogatott tétmecseivel kapcsolatban indítanának egy hasonló kezdeményezést.
Ha szeretnél csatlakozni, ezen a linken teheted meg!
Kezdésnek vegyük az 1954-es világbajnokságot, és ne ugorjunk egyből a döntőre, menjünk csak vissza a németek elleni csoportmeccsre, amelyet a magyar csapat 8-3-ra nyert meg, elvesztette viszont Puskást, akit 5-1-es állásnál Liebrich harcképtelenné tett. Hogy szándékosan tette-e?
Nem vehetünk rá mérget, de az tény, a meccs első felében Pospisal próbálta meg feltartóztatni Puskást, majd amikor neki nem ment, Liebrich vette át az őrzését, aki a legegyszerűbb eszközt választott, lerúgta a magyar tízest. Kapott érte bármi büntetést? Nem. Meg is van az első eset, ami miatt panaszt nyújthatunk be.
Aztán azt sem hagynánk szó nélkül, hogy az Aranycsapat csoportelsőként is sokkal nehezebb ágra került, Brazíliával és Uruguayjal játszott, míg a németek Svájccal és Jugoszláviával. Arról nem is beszélve, hogy a nagy labdazsonglőrként elkönyvelt brazilok tokától bokáig végigrugdosták a magyarokat, majd a vereségért az öltözőfolyóson próbáltak elégtételt venni, szerencsére a magyarok kellően vagányok voltak ahhoz, hogy ne hagyják magukat.
A döntőbe a címvédő Uruguay elleni, hosszabbításban kiharcolt 4-2-vel jutott be Sebes Gusztáv csapata, és nyolc perc alatt 2-0-ra vezetett – hogy aztán tíz perccel később már 2-2 legyen az állás. A második német gól azóta is vita tárgya, a szögletnél ugyanis Schäfer akadályozta a felugró Grosicsot, sokszor láthattunk már ezért kifelé szabadrúgást, itt azonban az angol Ling nem fújt semmit, Rahn pedig egyenlített.
Rahn hat perccel a vége előtt a vezetést is megszerezte a németeknek, Puskás viszont három perc múlva egyenlített, de hiába ölelkezett Kocsissal, az angol bíró ugyanis a walesi partjelző, Griffiths jelzésére lest ítélt, perdöntő felvétel azóta sem került elő, de még a külföldi sajtóban is vitatott ítéletnek nevezték a döntést.
A lényegen sajnos nem változtatott, a döntőt elbuktuk, de azért a kis petíciónkba biztos beleírnánk, hogy utóbb kiderült, hogy a német játékosok kaptak némi orvosi segítséget pervitin-injekció formájában, a teljesítményt és koncentrációt fokozó szert a második világháborúban a katonák is használták.
És akkor még idevehetjük, hogy a csúnya, rossz németek hat helyen változtattak a 8-3-as meccsen szereplő csapaton, a döntőben pedig nemcsak a pervitin segített nekik, hanem az is, hogy a vizes,
Négy évvel később, 1958-ban is történtek olyan dolgok, amik felkerülnek a fekete listánkra, pedig a technika még be is segített nekünk, így azért már nem is reklamálunk, hogy Tichy lövését miért nem adta meg a skót bíró a svédek elleni csoportmeccsen 0-1-nél, mert a videó alapján ez nem volt bent.
40 másodpercnél látható a vitatott jelenet:
A továbbjutásért Walesszel kellett játszanunk, és hiába vezettünk Tichy góljával a britek lesgyanús körülmények között egyenlítettek, ami erősen csökkenti Allchurch egyébként bámulatos kapáslövésének értékét. A kieséshez Grosics hatalmas hibája is kellett, a legendás kapus ugyanis gólpasszt adott Medwinnek a 76. percben, de már ekkor megjegyezhettük a szovjet bíró, Latisev nevét.
50-nél másodpercnél nézhető meg a walesi gól:
Aki 1962-ben megint kibabrált velünk, a csehszlovákok elleni negyeddöntőben előbb elengedett egy lesnek tűnő szituációt, amit Scherer váltott gólra, majd nem adta meg Tichy szabadrúgásgólját, mondván, a labda nem haladt át teljes terjedelemmel a gólvonalon.
Pedig a mexikói partjelző gólt jelzett, és azóta fényképes bizonyíték is napvilágot látott arról, hogy ez bent volt.
Alberték utazhattak haza üres kézzel, a csehszlovákok pedig végül döntőbe jutottak, de ott 3-1-re kikaptak a braziloktól.
1978-ban a magyar csapat volt az egyik áldozata annak, hogy az argentin hatalom eszköznek használja fel a világbajnokságot arra, hogy elterelje a figyelmet az országban uralkodó állapotokról. Válogatottunk a házigazda ellen kezdte a vébét – álomszerűen, mert a tatabányai Csapó bevágta a kapusról kipattanó labdát. Gujdár óriási potyája után az argentinok egyenlíteni tudtak, majd a hajrában egy újabb védelmi rövidzárlatot is góllal büntettek.
A vereség a kisebb gond lett volna, az sokkal érzékenyebben érintette a csapatot, hogy a portugál Garrido Törőcsiket és Nyilasit is kiállította. Mindketten érezhetően elvesztették a fejüket, és a szabálytalanságukért kapott piros lappal nem is nagyon lehet vitatkozni, azzal már annál inkább, hogy előtte folyamatosan faragták őket a hazaiak, amit egyáltalán nem torolt meg Garrido, sőt időnként mosolyogva segítette fel a két magyart
Nyilasi és Törőcsik, illetve a korábban megsérült Váradi nélkül esélyünk sem volt az olaszok ellen, majd a franciák ellen hiába tért vissza a két vezér az eltiltásból, velük is csak egy harmadik zakó jött össze.
Az 1982-es világbajnokságról nagyon sokaknak az a jelent ugrik be, amikor a francia-német elődöntőn Schumacher, a németek kapusa kegyetlenül letarolja Battistont, akit hordágyon visznek le, miközben a kapus simán megússza a karambolt. Hasonló eset történt a magyar csapat továbbjutásról döntő csoportmeccsén a belgák ellen, amikor 1-0-s vezetésünknél Pfaff a 16-oson kívül elcsapta Fazekast.
A bíró csak sárgát adott a belga kapusnak, bő tíz perccel később pedig Czerniatynski megszerezte azt a gólt, ami a Mészöly Kálmán irányította magyar válogatott kiesését jelentette. Ki tudja, mi lett volna a forgatókönyv, ha Pfaff szépen megkapja a jogos piros lapot a 64. percben…
9.30-nál látható Fazekas és Pfaff ütközése:
A legszomorúbb dolog, hogy az eddigi utolsó vb-szereplésünkért, a szovjetek elleni 0-6-tal súlyosbított 1986-ért nem tudjuk a vaksi bírókat hibáztatni, pedig milyen jó lenne annyival elintézni a dolgot, hogy simán elcsalták a meccset.
Vébé közelében azóta sem voltunk, de azért volt olyan eset, amikor úgy éreztük, méltatlanul elbántak velünk, 2007-ben például nevetséges volt, amikor a skót Dougal második sárgával, műesésre hivatkozva kiszórta Gerát a török elleni Eb-selejtezőn.
Tíz emberrel hármat kaptunk a hátralévő félórában, az UEFA viszont némileg kompenzálta a bíró hibáját, mert nem tiltották el Gerát. A skót spori később egy interjúban elmondta, hogy a munkahelyi e-mail címére kapott olyan leveleket, amelyben magyar szurkolók rendesen kiosztották, és azt is elárulta, fiatal korában Puhl Sándor volt a példaképe.
Az összeállításból is látszik, ha valakinek lenne oka komoly téttel bíró meccsek miatt petíciót írni, akkor azok mi vagyunk! Már nincs messze a pillanat, amikor bevezetik a videobírót, a múlt rossz emlékeiből kiindulva lehet, hogy most jön el a mi időnk?! Persze az is igaz, hogy kit fogunk majd 50-60 éven át szidni, ha ezentúl mindig lesz, aki ellenőrizze, nem fújt-e hülyeséget a bíró?