Jégkorong

Világrekord a jégen, pizzát kellett rendelni a játékosoknak

Eltűnt személyeket jelentettek be a rendőrségnek, mivel a mérkőzés hajnali fél 3-ig tartott.

Rájátszásához érkezett a norvég hokiliga, a Get-ligaen küzdelme, ahol is a Storhamar és a Sarpsborg 2-2-es állásnál találkozott egymással vasárnap este. A délután 6 órakor kezdődő ötödik mérkőzés azonban nem akármilyen véget ért, a csata ugyanis csak a 11.(!) harmadban fejeződött be, amely igencsak durva világrekordnak számít.

Fotó: Twitter

A 217 percig és 14 másodpercig tartó derbi nagyon sokkal, 41 perccel túlszárnyalta a korábbi csúcsot, amit még 1936-ban állított fel a Detroit és a Montreal Maroons. A lövések aránya sem volt akármi, 96-93 lett a hazaiaknak, miként a győztes találatot is a vendéglátók szerezték, amellyel a párharcot 3-2-re módosították.

A hazai csapat rendelt pizzát és tésztát a játékosoknak, míg a vendégek felvásárolták a büfé teljes készletét.

De nem ez volt az egyetlen vicces történet a meccs kapcsán, a helyi rendőrségre ugyanis több bejelentés is érkezett eltűnt személyekről, akik értelemszerűen a hajnali fél 3-ig tartó mérkőzés után érkeztek csak haza.

Megállás azonban nincs, két nap múlva következik a hatodik meccs, a Sarpsborg pályaválasztásával.