La Liga

Barcelonába érkezik a vigói mumus

Ezúttal talán nem kell tartania Messiéknek a Celtától és folytathatják remek szériájukat a bajnokságban.

Októberben szenzációs mérkőzést játszottak a felek

Kitűnő formának örvend a Barcelona, a katalánok október eleje óta nem kaptak ki a La Ligában, ráadásul Messiék az utolsó tizenegy meccsükön csupán négy pontot veszítettek. Most azonban az örök mumus érkezik Katalóniába, a Celta Vigo, vagyis az utolsó olyan gárda, amely ellen a La Ligában pont nélkül maradt a Barca.

1x2    
Barcelona Döntetlen Celta Vigo
1.13 8.00 14.00

A mérkőzés pikantériáját a közelmúltbeli több Barca-kudarc mellett természetesen Luis Enrique személye adja, aki a Gijón elleni 6-1 után közölte, elhagyja a katalán gárdát a szezon végeztével. Bár afelől ne legyenek kétségeink, hogy a játékosok ezt már korábban tudták, a hangulatra azonban biztosan rányomja majd a bélyegét a váratlan bejelentés.

Ha érkezhet jókor egy ellenfél, amely ellen az utóbbi években nagyon nem megy a Barcának, talán a mostani a legjobb időpont. A Celta Vigo ugyanis látványosan gyengélkedik, és bár az EL-továbbjutást kiharcolták Aspasék Donyeckben, Hispániában január 28-a óta csupán az Osasunát verték hazai pályán az égszínkékek.

[2300771] 2017-03-04 20:45:00 Barcelona - Celta Vigox

Ami a hiányzókat illeti, a katalánoknál az Atlético Madrid ellen megsérült Mathieu mellett Vidal sem bevethető, így a tervek szerint a hét közben is látott 3-4-3 (egyes felállás szerint 3-5-1-1) megmaradna, Jordi Alba helyett azonban Mascherano lehet az Umtiti-Piqué páros mellett a baloldalon. A másik variáció természetesen a szokott 4-3-3 lenne, itt már Mascheranóval a kispadon és Albával a kezdőben. A vendégeknél egyedül a kevésbé fontos Fontás játékára nincs esély, ő eltiltás miatt el sem utazott Katalóniába.

Ez a Vigo jelenleg nem az a gárda, amelytől igazán tartani lehet. Voltak szép eredményei a galíciaiaknak az elmúlt időszakban, de igencsak kétarcú csapat benyomását keltik.

Mi hasonló mérkőzést várunk a felektől, mint 2016-ban, akkor is nyerni tudott a Celta hazai pályán, ám Barcelonában kiütés lett a vége. Ha várakozásaink beigazolódnak, akkor a szerdán látott magabiztos siker szombaton is megismétlődik, Messiék pedig sok-sok góllal kezdik meg a hosszú búcsúzkodást Luis Enrique mestertől. Az oddsokban azonban alig-alig van érték, hiszen még a katalánok legalább háromgólos sikerére is csak 1.75 a szorzó.

[2300771] 2017-03-04 20:45:00 Barcelona - Celta Vigox;
2017-03-03;87
2017-03-04;87
2017-03-05;87
2017-03-06;87
211384