Olasz foci

Ha a Napoli a szokásos formáját hozza, sima lesz

  • MVB80

Két meccsen dől el a döntőbe jutás az olasz kupában, az első elődöntőben a Juventus a Napolit fogadja.

Ha olasz csapat szurkolói lennénk, már biztosan nagyon unnánk, hogy a Juventus évről évre bezsákolja a scudettót, ráadásul nem éri be a bajnoki címmel, mert a kupa is kell neki.

Az elmúlt két évben nem is kellett volna olasz Szuperkupa-döntőt rendezni, mert a Juve mindkétszer duplázni tudott, és most is jó úton halad efelé, a bajnokságban hét pont az előnye, a kupában pedig egy lépésre van a döntőtől.

Igaz, az a lépés akár orra bukással is végződhet, mert az ellenfél a Napoli lesz, amelyik biztosan nem szeretné trófea nélkül zárni a szezont, de a bajnokságban már tucatnyi pontra van a Juvétól, a BL-ben pedig 1-3-ról indítja a Real elleni visszavágót, úgyhogy a kupa kecsegtet a legjobb eséllyel.

A Napoli szerencséje, hogy az elődöntő az egyetlen fázis a sorozatban, amikor oda-visszavágós a párosítás, mivel a déliek nem sok vizet zavarnak általában a Juve stadionjában. 2-1, 1-0, 3-1, 3-0, 2-0, 3-0, 2-2 – ezek az eredmények születettek Torinóban az elmúlt pár idényben, a Napoli 2011 májusában úszta meg utoljára vereség nélkül a túrát.

1x2    
Juventus Döntetlen Napoli
1.60 3.50 5.25

A Napoli 14 fordulón keresztül veretlen volt, a Juventus elleni októberi rangadó után szépen gyűjtögette a pontokat, de a hétvégén meglepetésre még gólt sem tudott szerezni az Atalanta ellen hazai pályán.

A Juventus viszont a bajnokságban 30 meccset nyert meg zsinórban hazai pályán, legutóbb az Empolit verte 2-0-ra, és még úgy is esélyese a keddi kupaelődöntőnek, hogy Massimilliano Allegri várhatóan Buffont és Alex Sandrót is pihentetni.

Higuaín az ősszel nem ünnepelte a gólját

A Juvénak bejött a váltás, a 4-2-3-1-es rendszer az olasz csapatok ellen nagyon hatásos, és meglepő módon a 90 millió euróért igazolt Higuaín is hatékonyabb ebben a felállásban, már nem csak arról szól a játéka, hogy a kapu elé érkezve próbálja kihasználni a helyzeteit, hanem ő is igyekszik lehetőségeket teremteni a többiek számára.

Az őszi meccsen a tavalyi gólkirály döntötte el az 1-1-re álló rangadót, amivel a Juventus-drukkereknél jópontokat szerzett, a nápolyiak viszont valószínűleg még jobban fújnak rá.

A délieknél az eredetileg szélső Dries Mertens igyekezett betölteni az űrt, amit Higuaín távozása okozott, és nem is alakított rosszul középcsatárként, hiszen 16 gólt szerzett, vagyis csak hárommal marad el az argentin mögött.

Mertens valószínűleg a padon kezdi a kupaelődöntőt, ahogyan a csapatkapitány Hamsik is, így Pavoletti és Rog juthat lehetőséghez a helyükön.

A védelem közepén Albiol és Koulibaly játszhat, a két szélen pedig Maggio és Strinic. Este kiderül, jó ötlet volt-e Maurizio Sarritól, hogy átalakította a kezdőt.

[2449187] 2017-02-28 20:45:00 Juventus - SSC Napolix;
now;141
2017-03-01;141