Magyar foci

Korábbi sikeredzője ellen folytathatja a menekülést a Diósgyőr

  • MVB80

Borsodi rangadót rendeznek az NB I 20. fordulójában, Tomiszlav Szivics új csapatával régi ismerősökkel találkozhat majd.

Bár az időjárás még a telet idézi, a magyar futballban már kitavaszodott, és a Magyar Kupa nyolcaddöntői után a hétvégén az NB I-ben is elkezdik rugdosni a labdát.

1x2    
Mezőkövesd Döntetlen Diósgyőr
2.15 3.30 3.15

Az ősszel sokak által előzetesen biztos kiesőnek tippelt Mezőkövesd végül az idény egyik meglepetéscsapata lett, és Pintér Attila vezetésével egészen az ötödik helyig nyomult előre. Igaz, a mezőny sűrűségét jelzi, hogy a Kövesd a dobogótól ugyanúgy hét pontra van, mint a kiesőhelyen álló MTK-tól.

Ami a legnagyobb változás volt a hazaiaknál, hogy már nem Pintér rajzolgat majd az öltözőben a mágnestáblára, mivel a korábbi szövetségi kapitány elment Felcsútra, hogy NB I-es csapatot csináljon a Puskás Akadémiából.

Az új edző az a Tomiszlav Szivics lett, aki a szerb U21-es válogatottat hagyta ott a Mezőkövesd kedvéért, és első ellenfele éppen az a Diósgyőr lesz, amelynél 2013 és 2015 között dolgozott, vele nyert Ligakupát a csapat 2014 májusában, és játszott Magyar Kupa-döntőt egy évvel később.

Szivics visszatért az NB I-be (Kép: Amigeleken.hu)

Szivics tehát pikáns meccsel kezdi meg mezőkövesdi szerepvállalását, de az első tétmérkőzését már letudta, a Gyirmót elleni MK-párharc első felvonása 0-0-val zárult. Az edző akkor azt mondta, nem nevezheti a bajnoki rajt főpróbájának a meccset, mivel három télen igazolt légiós sem játszhatott játékengedély hiányában.

A vajdasági Farkas Dániel, a szerb Lazar Veszelinovics és a szlovák Peter Sulek volt a három érintett, rajtuk kívül a négyszeres macedón válogatott Alekszandar Damcsevszki, valamint a Gyirmótról érkező Balogh Béla számít új igazolásnak. A távozók közül Devecseri Szilárd és a kameruni Patrick Mevoungou tartozott az alapemberek közé, a védő visszatért a Haladáshoz, míg a középpályás egyelőre az új csapatát keresi.

A Diósgyőrnél a legnagyobb érvágás Bognár István távozása lehet, az irányító az ősszel 4 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, de elvitte a címvédő Ferencváros.

Éppen az ellentétes utat járta be Busai Attila, akire Diósgyőrben várhatóan komolyabb szerep vár, mint a Fradiban.

Az érkezők között találjuk a felvidéki Szarka Ákost, aki posztja szerint középcsatár, és a DAC-tól igazolt át, az erdélyi támadó középpályást, Fülöp Istvánt, valamint az Újpestet elhagyó védőt, Nagy Tibort.

Bognár mellett a korábbi válogatott hátvéd, Lázár Pál, valamit a csatár Bacsa Patrik távozása tűnhet még fel, Lázár szünetelteti a pályafutását, míg Bacsa az NB II-es Kisvárdához került. A Diósgyőr is játszott a Magyar Kupában, sőt valószínűleg be is biztosította a helyét a nyolc között, miután 1-0-ra győzött az első meccsen Cegléden.

Az összes jegyet megvették a diósgyőriek, 862-en lehetnek a vendégszektorban

Az ősszel a Mezőkövesd egy pontot elvitt Diósgyőrből, az utolsó mezőkövesdi meccset viszont Bacsa legvégén szerzett góljával nyerte meg a DVTK, amelyből betegség miatt hiányozni fog Novothny Soma.

A felkészülési szezonban lejátszott meccsekből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, az is nagy kérdés, milyen állapotban lesz a mezőkövesdi pálya. Az biztos, hogy a Diósgyőrnek nagyon kellenek a pontok, hogy minél távolabb kerüljön a kiesőhelytől, de az is biztos, hogy a Mezőkövesd szeretné megtartani a mostani előkelő pozícióját. Szoros meccset várunk kevés góllal.

[2295519] 2017-02-18 15:30:00 Mezőkövesd Zsóry - Diósgyőrx;
2017-02-18;212
209575