Arsenal

Húszéves mélyponton van Wenger

  • varin

Már korábbi játékosai is úgy gondolják, hogy elérte a mélypontot a francia mester és ideje felállnia.

A Barcelona után egy másik legendás hírű csapatot is megsemmisítő csapás ért a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az Arsenal egy ötössel távozott ugyanis Münchenből. Ezzel a londoni csapat gyakorlatilag biztosan búcsúzott a legrangosabb kupasorozattól, és mivel a bajnokságban sem bízhatnak már a legfényesebb éremben, egy újabb olyan szezonról beszélhetünk, amikor az Ágyúsok nagy remények közepette csücsültek a földre. Az Arséne Wenger távozását követelő rigmusok egyre hangosabbak, erre pedig most rátett még egy lapáttal a csapat két korábbi játékosa, Martin Keown és Lee Dixon.

Lefocizták, a földbe döngölték az Arsenalt, ez nagyon-nagyon kínos. Soha nem volt még ilyen mélyen a csapat Arséne Wenger regnálása alatt, így neki és a klubnak is át kell gondolnia a jövőt.

Megalázták a csapatot. A két gárda között ég és föld volt a különbség, férfiak játszottak megszeppent kisfiúk ellen, az ellenfél nagyobb volt és erősebb" - mondta Keown.

A másik ex-hátvéd, Dixon pedig ezúttal olyat látott Wengeren, amelyet eddig soha. "Nagyon mélyen van és kezd rájönni, hogy a csapat nem csinálja azt, amit ő szeretne. Szerintem most jött rá igazán, hogy itt az idő." - összegezte röviden Dixon.

Nem lesz váltás a szezon közben
A BBC információi szerint nyárig semmiképpen nem dől el Arséne Wenger sorsa, a 67 éves mesterrel az idény végét követően ülnek le tárgyalni a jövőről. Ha Wenger maradni akar, annak aligha lesz akadálya, hiszen korábban arról szóltak a hírek, hogy már március-április környékén aláíratják vele az új kontraktust.

Az Arsenal tehát hétvégén úgy látogat a Sutton Unitedhez, hogy az utolsó négy meccséből hármat is elveszített és csupán a gyengécske Hull Cityt tudta legyőzni. A következő hetekben azonban nem vár kegyelem az Ágyúsokra, hiszen találkoznak a Southamptonnal, a Liverpoollal, a Leicesterrel, a WBA-val és a Manchester Cityvel is.

Ha Özilék valahogy mégis megcsinálnák az évszázados csodát, a fogadóirodák 26-szoros pénzt fizetnének.

Hol végez az Arsenal a bajnokságban?
Bajnok lesz 1-4. hely
51.00 1.90
[2422867] 2017-02-15 20:45:00 Bayern München - Arsenalx;