Tipp

Íme, a mi Valentin-napi ajándékunk

  • Cesc18
megosztom

Jó oddsokon verethetjük a múlt héten Ecuadorban kimerülő játékosokat,a Quitóban döntőzők ugyanis egyaránt bevállalták a hétfőn elrajtolt Buenos Aires-i viadalt is.

Quitóban vette kezdetét a dél-amerikai salakszezon, ahova csak a legkeményebbek látogattak el, hiszen 2800 méteren, ritka levegőben kellett helytállni. Ez nem könnyű feladat, hiszen hasonló körülményekkel máshol nem találkoznak a játékosok. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Victor Estrella a magaslati tenisz királya, vasárnap ugyanis sorozatban harmadszor hódította el a trófeát az ecuadori fővárosban. Semelyik másik ATP-tornán nem tudott még diadalmaskodni, így hatalmas fegyvertény, hogy Quitóban háromszor is. A döntőben ezúttal Paolo Lorenzit verte, méghozzá egy végletekig kiélezett meccsen, ahol ellenfele az utolsó rövidítésben egy pontra is volt a győzelemtől.

Mindketten beneveztek a héten zajló Buenos Aires-i tornára is, annak ellenére, hogy vélhetően nem túl frissek. Kettejük közül Estrella töltött jóval több időt a pályán Quitóban, hiszen nem kiemeltként öt meccset kellett játszania, ebből ráadásul háromszor kényszerült döntő szettre, kétszer pedig meccslabdáról jött vissza. Ez nem csak fizikálisan, de mentálisan is egy elég kemény hét volt a számára. Ezek után komoly meglepetés lenne, ha Argentínában is nagy menetelést látnánk tőle, sőt, már az első akadály sikeres megvívása sem számítana papírformának...Ezúttal ugyanis teljesen más körülmények fogadják.

Tény, hogy a felület, a salak nem változik, de ez csak színében fog hasonlítani a quitóihoz.

Viselkedésében teljesen más, Buenos Airesben sokkal lassabb a tenisz, azt is mondhatnánk, hogy klasszikus salakos játék várható. Ez több szempontból is fontos, egyrészről fizikálisan kemény kihívás, másrészről másfél nap alatt kellene alkalmazkodniuk egy teljesen más környezethez. 

Estrella a tavalyi győzelme után Dominikában, hazai közönség előtt első kiemeltként lépett pályára. Amennyire lehetett eltolták a nyitófordulós meccsét, így azt sikerrel vette, de utána a 16 között favoritként búcsúzott. Most Thiago Monteirót kellene legyűrnie, aki tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ugyanígy az év elejei dél-amerikai tornákon Jo-Wilfried Tsonga és Nicolás Almagro skalpját is begyűjtötte. Kellemetlen balkezes teniszező, akinek ezek a klasszikus salakos körülmények fekszenek a legjobban. 

Lorenzi sincs könnyebb helyzetben, ugyan Quitóban kevesebb időt töltött a pályán, de előtte a Davis Kupában érdekelt volt, ahol vérre menő ötszettes harcot vívott. Szóval nagyon friss ő sem lehet, és vélhetően túlságosan boldog sem, hiszen meccslabdáról veszítette el a döntőt. A tavalyi kitzbüheli - ami szintén magaslaton van - döntője után a következő tornán, amin indult ő sem alkotott maradandót. 

Buenos Airesben Gerald Melzer ellen kezd, akitől tavaly és tavalyelőtt is vereséget szenvedett, amikor pedig az utóbbi időben legyőzte, akkor rendre csak nagy csatában sikerült.

Érdemes Estrella és Lorenzi ellen fogadni, normál körülmények között sem számítanának nagy favoritnak Monteiro és Melzer ellen, így pedig pláne. Estrella meccse egyébként az érdekesebb, hiszen ott teljesen átfordult a piac, a bukik még a dominikait hozták ki esélyesebbnek, mostanra azonban már ő lett az underdog.

hatharom.com
Victor Estrella-Thiago Monteiro Monteiro
Paolo Lorenzi-Gerald Melzer Melzer
@ 3.55
megosztom