Német foci

Dárdai olyanra készül, amire még nem volt példa

A Német Kupa nyolcaddöntőjében a Hertha a Borussia Dortmund otthonába látogat. A tavalyi kiírásban a fekete-sárgák simán lelépték Dárdaiékat, viszont a bajnokságban legutóbb remiztek a felek.

A kedden megrendezett négy nyolcaddöntő mindegyikéből a papíron esélyesebbnek vélt együttes jutott tovább, így a Hamburg, a Bayern München, a Borussia Mönchengladbach és a Bielefeld is ott van már a legjobb nyolc csapat között a kupában.

Szerdán újabb négy párosításra kerül sor, amelyek közül kétségtelenül a legérdekesebb a Dortmund és a Hertha csatája. A Bundesligában mindössze egy pont a különbség a két gárda között, ehhez képest viszont a fogadóirodáknál tükörsima meccsre számítanak:

1x2    
Dortmund Döntetlen Hertha
1.30 4.60 7.50

A két fél a tavalyi kiírás elődöntőjében is összefutott, akkor fordított felállásban a Dortmund 3-0-s győzelmet aratott. A Herthát irányító Dárdai arról meccsről szólva kiemelte, hogy egy elődöntőről volt szó és emiatt jóval nagyobb nyomás nehezedett csapatára, mint most.

A teher valóban inkább a Dortmund vállát nyomhatja, hiszen a bajnokságban nem igazán sikerült felvennie a versenyt a Bayernnel, így a kupa lehet az a sorozat, ahol a csúcsra juthatnak Thomas Tuchelék.

[2401700] 2017-02-08 20:45:00 Borussia Dortmund - Hertha Berlinx

Mivel Németországban még mindig komoly rangja van a kupának, ezért mindkét vezetőedző a lehető legerősebb csapatát küldheti csatába. A dortmundiaknál Sven Bender az egyedüli sérült, míg a vendégeknél Ondrej Duda és Mitchell Weiser maródi.

[2401700] 2017-02-08 20:45:00 Borussia Dortmund - Hertha Berlinx;5
Dárdai Pálnak vezetőedzőként még nem sikerült meccset nyernie a Dortmund ellen: öt tétmeccsen két döntetlen és három vereség a mérlege a Hertha kispadján.

Legutóbb októberben vizitáltak a Signal Iduna Parkba és egy feszült légkörű találkozón 1-1-es végeredményt sikerült elérni. Mivel a továbbjutás most is csak egy mérkőzésen dől el, ezért telt házra, ideges légkörre és óriási csatára van kilátás.

hatharom.com
Gólszám 2-3
@2.05
2017-02-08;209