Bajnokok Ligája

Európa második legfélelmetesebb támadósora már a Realra feni a fogát

  • MVB80

Bár még vár egy Genoa elleni bajnoki a Napolira a héten, de a városban már mindenki a február 15-én esedékes, Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőn pörög, ami nem is csoda, mivel a csapat óriási formában van.

A Napoli utoljára október 29-én kapott ki, azóta 17 tétmeccset játszott le veretlenül, és ontja a gólokat, 23 bajnokin 55-nél tart, aminél csak a Monaco (68) szerzett többet az öt nagy európai bajnokságban.

A Napoli a Serie A legutóbbi fordulójában történelmi mészárlást rendezett, 7-1-re győzött Bolognában, korábban még egyszer sem tudott idegenben ennyi gólt szerezni.

A Nagy Ádámék elleni gálából Marek Hamsik és Dries Mertens is mesterhármassal vette ki a részét, a szlovák középpályás pályafutása során először triplázott, míg az Arkadiusz Milik sérülése után középcsatárként bevetett belga ebben az idényben harmadszor szerzett legalább három gólt egy meccsen.

Az Insigne, Mertens, Hamsik trió tagjai egymást múlják felül a szezonban

Mertens a mostani hármassal már 16-nál jár a bajnokságban, így vezeti a góllövőlistát, olyan nevek vannak mögötte, mint Andrea Belotti, Edin Dzeko, Gonzalo Higuaín és Mauro Icardi. Mertensnek a 16 gólja mellett 3 gólpassza is van, Hamsik 9+7-tel, José Callejón 8+9-cel, Lorenzo Insigne 7+5-tel áll. Ez a négyes a Real dolgát is megnehezítheti, és Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke amondó, igenis merni kell nagyot álmodni a párharc előtt.

„Egyetlen csapat sem legyőzhetetlen. Tény, hogy a Real négyszer akkora költségvetésből gazdálkodik, mi viszont elszántabbak leszünk, mert ők megnyertek mindent mostanában. Ha a Madrid kiesik, az nagy dráma lesz, és akkor a játékosaim hőssé válnak. Néha egy-egy meccs többet ér, mint az egész szezon” – nyilatkozta De Laurentiis.

Visszatérve Hamsikhoz, a 29 éves szlovák tétmérkőzésen eddig 111 gólt szerzett a Napoliban, így már csak négyre van a klub rekorderétől, egyben legnagyobb legendájától, Diego Maradonától.

„Soha nem leszek akkora játékos, mint Diego, de azon vagyok, hogy megelőzzem őt. Most mindenki azt mondja, hogy a Bologna ellen látott Napoli a legjobb arcát mutatta az idényben, de egy héttel korábban, a Palermo elleni 1-1 után még a kritikák záporoztak ránk”.

A csapat a BL-nyolcaddöntő miatt előrehozta a hétvégi bajnokiját, így már péntek este összecsap a Genoával, és aztán lehet készülni a madridi kirándulásra, amely jó értékmérő lesz, megtudhatjuk, a Serie A-ban látott teljesítményt át lehet-e menteni a világ egyik legjobb csapata ellen is.

[2422869] 2017-02-15 20:45:00 Real Madrid - SSC Napolix;
2017-02-14;42
2017-02-15;42
2017-02-21;42

 

2017-02-22;42