Darts

Pontosztozkodást hozott a vb-döntő visszavágója

Newcastle-ben vette kezdetét a Premier League, Van Gerwen és Anderson remizett, míg Taylor sima győzelemmel rajtolt.

Nem csak a játékosok, de oldalunk is nagy lelkesedéssel készült az új Premier League szezonra, hiszen első ízben készítettünk darts podcastet, melyben a PDC Hungarian Fan Club csapatával vettük górcső alá a mérkőzéseket. Elég komoly megtekintést kapott a podcast, így mondhatjuk, hogy jól sikerült a főpróba. 

Szeretsz a statisztikák között böngészni? Akkor irány a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldala, ahol minden mérkőzésről részletes statisztikát találhatsz.

Ugyanezt a 2015 után ismét meghívót kapó Kim Huybrecht már nem mondhatja el magáról, ugyanis nem bírt el a 2009-es bajnok James Wade-del. Az angol indította jobban a meccset, rögtön elvette a belga kezdését, ugyan Huybrechts 3-3-nál utolérte, ám a hetedik legben hiába voltak nyilai a vezetéshez, nem dobta meg, Wade pedig újra brékelt. A Gép becenévre hallgató Wade innen már nem engedte ki a győzelmet, Kimtől egy látványos kiszállóra még futotta, pontszerzésre azonban nem, 7-5-re alulmaradt. Wade-től 96.06-os körátlag is elegendőnek bizonyult - 100.62 ellenében -, miután a számára igazán fontos legekre koncentrált. 

A meccs legszebb kiszállója:

Az est második összecsapásán a 2014-es bajnok Raymond van Barneveldet és a 2011-es döntős Adrian Lewist szólította John McDonald a színpadra. A két klasszis bő egy hónapja a világbajnokságon is találkozott, akkor a holland örülhetett. Ezúttal nagyon Lewisnak állt a meccs, Barney az elején abszolút nem találta a duplákat, így 4-1-es hátrányba került. Az angolnak volt nyila az 5-1-hez is, ám nem tudta megdobni, és ez, mint utólag kiderült, nagyon sokba került. Barney ugyanis elkezdett zárkózni, feljött 4-4-re, majd a kilencedik legben a vezetést is átvette. 6-5-ig hozták a kezdésüket, Lewis jól kezdte az utolsó leget, úgy tűnt ebből pontosztozkodás lesz, ám végül Jackpot nem tudta megdobni a kiszállót, Barney pedig köszönte szépen és bekasszírozta a két pontot. 

A folytatásban egy angol házirangadóra került sor, méghozzá az utolsó Premier League szezonját megkezdő Phil Taylor és az egykori elődöntős Dave Chisnall főszereplésével. Taylor Barney-hoz hasonlóan elég lassan melegedett be, ám a hollanddal ellentétben, neki nem kellett 1-4-ről, dupla brékhátrányból kapaszkodnia. Hamar megszerezte a vezetést, ez pedig a végig bőven kitartott. A meccs azért hozott parádés legeket, Chizzynek volt egy 160-as és egy 134-es kiszállója, míg Taylor ezekre 121-gyel és 118-cal válaszolt. Szakértőink és oldalunk egyaránt Taylor győzelmét tartott a legesélyesebbnek a nyitófordulóban, a stoke-i legenda 1.70-szeres pénzt hozott a konyhára. 

Pazar 160-as kiszálló:

Az angol házirangadó után a világbajnoki finálé visszavágójára került sor, vagyis a világelső Michael van Gerwen és a világranglista-második Gary Anderson nézett farkasszemet egymással. A holland egy Masters-trófeával a háta mögött érkezett Newcastle-be, és folytatva a parádés menetelését, rögtön az első két leget behúzta, jelezve skót riválisának, hogy mire számíthat. Andersont azonban nem abból az ijedős fából faragták, hiába dobott van Gerwen 110+ pontos körátlagot, tapadt rá, a nyolcadik legben pedig extrát húzva, hátsó pályáról egy 130-as kiszállóval kiegyenlített. Innentől több brék már nem esett a meccsen, így a nagy visszavágó pontosztozkodással ért véget. 

A meccs egyik döntő pillanata:

Az est zárómeccsén Peter Wright és Jelle Klaasen feszült egymásnak. Sokáig fej-fej mellett haladtak, lassú tempóban csordogált a meccs, sem ők, sem pedig a közönség nem igazán tudott felpörögni. A mérkőzés közepén Wright tudott váltani, 4-3-nál még nem használta ki a lehetőségeit a brékre, 5-4-nél viszont már igen, Klaasenben pedig nem volt annyi, hogy innen visszajöjjön.

Newcastle, 1. forduló eredmények:
Kim Huybrechts-James Wade 5-7
Raymond van Barneveld-Adrian Lewis 7-5
Phil Taylor-Dave Chisnall 7-3
Gary Anderson-Michael van Gerwen 6-6
Peter Wright-Jelle Klaasen 7-4

Kattints a képre a játékért!