Tenisz

Újabb vereség előtt Babos?

  • Cesc18

A magyar játékos kedden az olasz Roberta Vinci ellen lép pályára a szentpétervári tenisztorna első fordulójában.

Első számú magyar teniszezőnk, Babos Tímea a nem túl jól sikerült Australian Open után Oroszországba tette át a székhelyét, ahol a tavalyi negyeddöntős pontjait szeretné megvédeni. Könnyű dolga nem lesz, ugyanis azt a Roberta Vincit kapta az első körben, aki egy éve megállította a nyolc között, illetve a rutinos olasz végül a tornát is megnyerte, tehát most címvédőként érkezett Szentpétervárra.

Babos 2017-ben még nem nyert egyéniben mérkőzést, Sencsenben, Sydneyben és Melbourne-ben is az első kör jelentette a végállomást számára.

A tavalyi kiváló szezon után egészen biztosan nem ilyen rajtról álmodott, de ahogyan ő is elmondta, menni kell tovább. Az Australian Openen egyébként Nicole Gibbs ellen maradt alul, ráadásul kifejezetten gyenge játékkal.

"Sajnálom nagyon! Sajnos fejben elég nagy gödörben vagyok…A tavalyi US Open óta elveszítettem picit a fonalat…Rengeteget készülök és edzek, de sajnos most hullámvölgy van. Nem a játékommal van a baj…Az utóbbi időben elég negatív vagyok, pedig az edzéseken egyre jobban megy a játék. A mai meccs is csak egy kínszenvedés volt…Annyira izgultam és annyira leblokkoltam…Nem tudtam mit tenni, sajnos” - mondta a Gibbs elleni vereségét követően a babostimea.hu-nak.

Nagy kérdés, hogy ebből a gödörből mikor fog tudni kikecmeregni. Az biztos, hogy ez megtörténhet egyik pillanatról a másikra, csupán egy olyan szereplés kell, amitől önbizalmat nyer. 

Vinci alapból egy nagyon nehéz ellenfél, hiszen a nyeséseivel folyamatosan veszi ki a tempót a játékból, váratlanul lép fel a hálóhoz, nagyon koncentráltan kell ellene teniszezni. Babosnak eddig ez csak részben sikerült, tavalyelőtt Birminghamben legyőzte, azt leszámítva viszont a másik négy összecsapásukon az olasz lány örülhetett. 

Az oddsok érdekesen alakulnak, ugyanis először lefelé indult meg Timié, most viszont már folyamatosan emelkedik, jelenleg 2.05-2.30 között mozog. A jelenlegi formáját, önbizalmát és a múltjukat nézve nem Babos számít a meccs favoritjának...

Fogadás a mérkőzés győztesére    
Babos Tímea Roberta Vinci
2.05 1.60