FA Kupa

Megizzadhat az Arsenal és a Pool, a City viszont simázhat

Az Arsenal a Southamptonnal meccsel az FA Kupában, a City a Crystal Palace-hoz látogat, míg a Pool a Wolvest fogadja.

Az Ágyúsok a Southampton vendégei lesznek szombaton.

Liverpool-Wolverhampton

Pocsék formában fogadja szombat kora délután a Liverpool a Wolverhampton együttesét. A Vörösök ugyanis a 2017-es esztendőben lejátszott hét meccsük közül mindössze egyet - a negyedosztályú Plymouth ellenit - tudtak megnyerni. Szerdán a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján kaptak ki a Southamptontól, aminek köszönhetően elbúcsúztak a második számú kupasorozattól. Ezzel szemben a Farkasok mondhatni jó formának örvendnek, hiszen az előző hét meccsük közül négyet is megnyertek, ami nagy szó a csapatnál, hiszen az azt megelőző 18 tétmérkőzésükön mindössze háromszor örülhettek sikernek. Ami viszont közös a felekben, hogy mind a két csapatból lesz bőven kimaradó ilyen vagy olyan okok miatt a hétvégén.

A hazaik ráadásul félszemmel biztos, hogy már a jövő hét keddi, Chelsea elleni bajnokira is koncentrálnak, hiszen az idényük múlhat azon az ütközeten, ugyanis, ha Jürgen Kloppék elveszítik azt a mérkőzést, akkor borítékolható, hogy idén sem nyerik meg a Premier League-et. Éppen ezért vélhetően egy felforgatott hazai alakulat fut ki az Anfield Road gyepére, így pedig a wolverhamptoni focisták megnehezíthetik a hazaik dolgát - ne feledjük el, hogy a negyedosztályú Plymouth újrajátszást harcolt ki pár hete Liverpoolban -, főleg, hogy számukra ez az év egyik legfontosabb mérkőzése.

1x2    
Liverpool Döntetlen Wolverhampton
1.25 5.00 8.25
[2440548] 2017-01-28 13:30:00 Liverpool - Wolverhamptonx;

Crystal Palace-Manchester City

Egyre nagyobb gondban van a Crystal Palace együttese, ugyanis a tavalyi FA Kupa döntős perpillanat kiesésre áll a Premier League-ben. Sam Allardyce-szal sem fut tehát egyelőre a Sasok szekere, s vélhetően erőtartalékaikat nem szombatra tartogatják a piros-kékek, hanem sokkal inkább a keddi, bournemouthi kirándulásra koncentrálnak. Ezzel szemben a Manchester Citynél muszáj a kupában is jól teljesíteni, egyébként is Pep Guardiola a legutóbbi kupameccsen, a West Ham ellen, a lehető legjobb csapatát küldte pályára, s a vége kiütéses, ötgólos Égszínkék siker lett Londonban.

A két csapat egyébként sincs egy súlycsoportban, s ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a hazaik tartalékosak lehetnek, ráadásul a City novemberben simán nyert a Selhurst Parkban, illetve a motivációsbeli különbségeket is számításba vesszük, akkor könnyen lehet, hogy a vendégek nem csak, hogy simán nyernek a fővárosban, hanem ki is ütik ellenfelüket. Pláne úgy, hogy a vendégeknél biztosan csak Fernandinho nem lép pályára eltiltás miatt, míg a hazaiknál közel egy csapatnyi játékos hiányzik majd.

1x2    
Crystal Palace Döntetlen Manchester City
5.75 4.00 1.45
[2440559] 2017-01-28 16:00:00 Crystal Palace - Manchester Cityx;

Southampton-Arsenal

A játéknap rangadóján a Southampton az Arsenal együttesét fogadja. A felek igen csak jó passzban vannak, ugyanis a Szentek hét közben bejutottak a Ligakupa döntőjébe, s a bajnokságban is egyre előkelőbb helyen állnak, míg az Ágyúsok a riválisok botlásait kihasználva már a második pozícióban tanyáznak a Premier League-ben. Ami szintén majdnem megegyezik a feleknél az nem más, mint a hiányzók száma, hiszen hazai oldalon Virgil van Dijk, Jay Rodriguez, James Ward-Prowse, Jérémy Pied, Matt Targett, Jake Hesketh és Alex McCarthy is kimarad, míg a vendégeknél Santi Cazorla, Chuba Akpom, Yaya Sanogo, Granit Xhaka, Mathieu Debuchy, Per Mertesacker, Theo Walcott és Mohamed Elneny nem lép pályára.

A felek az idei szezonban egyébiránt kétszer már összemérték tudásukat, mindkétszer az Emirates Stadionban találkoztak. Szeptemberben, a bajnokságban az Arsenal 2-1-re nyerni tudott, a Ligakupában viszont a Szentek győztek 2-0-ra a felforgatott hazaikkal szemben. A St. Marry's-ben viszont már más a leányzó fekvése, ugyanis a fővárosiak a legutóbbi öt, southamptoni látogatásuk alkalmával nem tudtak diadalmaskodni, legutóbb speciel 4-0-ra kaptak ki.

Noha a hazaiak szerdán egy igen komoly meccset játszottak, vagyis fáradtabban lépnek pályára, mint az Ágyúsok, a lélektani plusz, ami a kupadöntőbe való jutásnak köszönhető, biztos, hogy átlendíti a Szenteket a holtponton. Így pedig egy igen küzdelmes meccsre van kilátás, egy olyanra méghozzá, amelyen szerintünk bármi megtörténhet.

1x2    
Southampton Döntetlen Arsenal
3.20 3.25 2.05
[2440549] 2017-01-28 18:30:00 Southampton - Arsenalx;