Spanyol foci

Nem kell pánikba esni - Zidane

A Real Madrid a kupát már biztosan elbukta, ám a bajnokságban is igen nehéz mérkőzések jönnek.

Szerdán este megszületett az idei Spanyol Király Kupa egyik legnagyobb meglepetése, a Real Madrid kiesett a negyeddöntőben a Celta Vigo ellen. Az első meccses hazai vereség után lehetett sejteni, hogy nem lesz könnyű dolga a Blancóknak, ám az talán kisebb meglepetés, hogy Ronaldóék nemhogy továbbjutásra nem álltak egy pillanatig sem, a mérkőzésen egyszer sem vezettek. A bajnoki listavezető ezzel tovább folytatja pokolian rossz sorozatát és már öt mérkőzést számlál a szériájuk, amikor legalább egy gólt kaptak és ezekből a találkozókból csupán egyet nyertek meg. Ám a francia mester szerint korai kongatni a vészharangokat.

"Megvolt az esélyünk, hogy a magunk javára fordítsuk a találkozót, de nem éltünk velük. De tovább kell dolgoznunk, hogy elérjük céljainkat. Nem kell azonban óriási jelentőséget tulajdonítani a kiesésnek, két sorozatban még mindig érdekeltek vagyunk. Túl kell jutnunk a kudarcon és előre néznünk. Tudjuk, hogy az első mérkőzés miatt estünk ki, a visszavágón már elégedett voltam a látottakkal" - összegzett Zidane.

A kupakudarc nem lehet sokáig ott Ronaldóék fejében, hiszen a bajnokságot vezetik ugyan kettő (az elmaradt meccset számolva öt) ponttal a Barcelona előtt, ám a következő két meccsen a Real Sociedad és a Celta Vigóval találkozik a Real, márpedig ezek nem ígérkeznek könnyű 90 percnek.

Melyik csapat nyeri a Spanyol Kupát?
Barcelona 1.61
Atlético Madrid 3.00
Celta Vigo 9.00
Alaves 26.00
Real Sociedad 81.00

A kupának így természetesen a Barcelona maradt a toronymagas favoritja, a fogadóirodák szerint maximum az Atlético Madrid szólhat bele a katalánok dolgába, az Alaves és a Celta Vigo csupán epizódszerepet kaphat.

Csütörtökön este még sor kerül a Barca-Sociedad visszavágójára, amely 1-0-s katalán előnyből indul, majd pénteken jön a sorsolás, ahol kiderül, hogy lehet-e Barcelona-Atlético Madrid döntő.

[2443580] 2017-01-25 21:15:00 Celta Vigo - Real Madridx;