Vélemény

Vigyázat, mélyvíz – így fullad közpénzbe a magyar futball jövője

  • mc_deere
megosztom

Botka, Bognár és Prosser átigazolása megmutatta, miért borzalmasan rossz az, ha rendszerszinten, felülről kiválasztott csapatokba öntjük bele az állami pénzt: lusta klubok, túlértékelt focisták, sansztalan vergődés a nemzetközi versenyben - ez lesz a magyar futball jövője.

A gyanútlan szemlélőnek akár úgy is tűnhet, hogy beindult az ún. magyar futballpiac: tehetséges, szép jövő előtt (?) álló arcok PÉNZÉRT!!! igazolnak onnan ide, innen oda, pörög a biznisz, forog a gép. Kívülről, üveges tekintettel körbepásztázva a tájat, valóban egészen úgy fest a helyzet most, mintha - a közérthetőség kedvéért - futballnak nevezett hazai izé, khm, hát, közeg egy értelmezhető, elemezhető, átlátható és versenyképességre törekvő valami lenne.

Pedig nem az. Egyáltalán nem.

Azt most hagyjuk, hogy az - állítólag - magyar tehetségek kitermelésére szakosodott Honvéd a bajnoki versenyfutás kapujában állva két kézzel szórja ki az ablakon a kulcsembereit határon belülre, és azzal se foglalkozzunk bővebben, hány olyan országot tudnánk még mutatni a térképen, ahol elképzelhető, hogy az élvonal egyik topcsapatának körbeudvarolt üdvöskéje a tél közepén, önként és dalolva igazol a másodosztály sötét bugyraiba. A dolog ugyanis ennél lényegesen bonyolultabb.

Megmutatja ugyanis, hogyan fullad bele a magyar foci az állami pénzbe.

Az valószínűleg keveseknek jelent újdonságot, hogy a regnáló hatalom már réges-rég eldöntötte, hol, és kiknek csinál hazai szinten kiemelkedő csapatokat. El van határozva - miniszterelnöki szóval, nem vicc, tényleg - hogy a Fradit és a Vidit kell tolni, nyomni, taszigálni felfelé, lehetőleg egészen addig, amíg legalább azt elérjük, hogy nem röhögi ki őket nekifutás nélkül, egy helyben állva az összes balkáni bohócbajnokság 1-6. helyezettje valamelyik nemzetközi kupa selejtezőjében.

Ehhez jön hozzá a Felcsút, ami egyszerűen érzelmi kérdés: a nemzet könnycsatornájának isteni manifesztuma, Puskás öröksége, hazaszeretetünk örökké égő mécsese, kalapunkon a bokréta rajta, miegymás. Akiben csak egy kicsit is pislákol a honfiúi/honleányi büszkeség, az bővebb magyarázat nélkül is érti, miért nem lehet erre az örökkévalóságnak készülő obeliszkre soha elég közpénzt elkölteni, úgyhogy nem is fejtegetném tovább a nyilvánvalót. Lényeg a lényeg: van három csapat, amelyik magasabb polcon van, mint a többi, mert, hát, izé, khm, ugyebár, EL LETT DÖNTVE. Kész, slussz.

Pintér Attila lett a Felcsút sikereinek felelőse

Mivel a többi csapatnak esélye sincsen arra, hogy a közpénzfürdő lecsorgóját vödörbe csepegtetve felvegye a versenyt a jakuzziban hahotázó kiválasztottakkal, egyetlen út marad nyitva előttük: meg kell próbálniuk lecsapolni a mocsarat.

Hogy egészen érthető legyek: a sportvezetéssel kevésbé szoros viszonyt ápoló klubok felismerték a lehetőséget, hogy játékosaik eladásával húzzák le a bőrt a közpénzzel kipárnázott kiválasztottakról. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy - hála az MLSZ rendszerének - a kevéske tehetségesnek tűnő, NB I-es futballra alkalmas magyar játékos ára (és fizetése...) amúgy is az egekben van, rövid úton eljutunk odáig, hogy belássuk: kialakulóban van a messziről, hunyorítva, öt feles pálinka után igazi belső piacnak kinéző, de valójában állami lélegeztetőgépre kapcsolt, hamisítatlanul magyaros futballhierarchia.

Míg az Ajaxok, PSV-k, Bayernek, Unitedek, Barcelonák és Juventusok annak idején komoly szakmai munkájuknak, kiemelkedő utánpótlásnevelő teljesítményüknek és gazdasági rátermettségüknek köszönhetően vívták ki a jogot arra, hogy presztízsüket kihasználva elszívják hazai riválisaik elől a tehetségeket, addig idehaza az állami csecs, és annak mérete döntött. Aki nagyobbat kapott, az most kedvére dőzsöl, aki kisebbet, az megpróbál magának tejet venni, kihasználva a harácsolók csillapíthatatlan étvágyát.

Botka hamarosan zöld-fehér mezben keserítheti az ellenfél támadóit - Fotó: honvedfc.hu

Mindez persze nem csupán önmagában és önmagáért szívszorítóan fájdalmas. Miközben ugyanis azt látjuk, hogy a hazai futballgazdaság a hirtelen jött ingyen pénz felett érzett örömében tobzódik, régiós vetélytársaink a piaci folyamatokra csimpaszkodnak rá két kézzel. Kína eszement ajánlatai ugyanis - bár első kézből a topklubok kasszájában landolnak - valójában a teljes európai futballgazdaságnak adnak fékezhetetlen löketet: azok a horribilis összegek, amiket a topklubok keresnek néhány tucatlégiós eladásával, visszakézből vándorolnak tovább francia, olasz, holland és lengyel csapatok légiósaira, hogy aztán ők a fizetéseikbe, az akadémiai képzésbe, a scoutingba, az átgazolásaikba forgassák bele azt, majd legvégül eljusson az amatőr/ifjúsági ligákba, és az olyan kis, lényegében jelentéktelennek tetsző régiós ligákba, mint a szlovén, a román, a szerb vagy a szlovák. Persze ez nincs ingyen, ahhoz, hogy valaki belekerüljön a mókuskerékbe, eladható játékosokat kell nevelnie, azokat felnőtt rutinnal felvérteznie, és helyt kell állnia az eladási versenyben is.

Akkor meg már nem egyszerűbb magasról ejteni az egészbe, és megoldani adóból?

Dehogynem. Csak akkor kár jó magyar fociról, hosszú távú fejlődésről, emelkedő nézőszámról, és nemzetközi kupaeredményekről álmodozni. Továbbmegyek: kár 48 csapatos vb-részvételről álmodozni...

Az oldalon megjelenő véleménycikkekben leírtakkal a hatharom.com szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet, azok a szerzők saját véleményeit tükrözik. 

megosztom