Sportfogadás

A Barcára, a PSG-re és Mourinhóékra fogadunk

megosztom

Lássuk, hogy kedden és szerdán mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!

A hatharom.com tippmesterei és szerkesztői összeállították szelvényüket keddre és szerdára, amivel hatalmasat lehet kaszálni. Ne is ragozzuk tovább a szót, lássuk a tippeket!

Manchester United-Hull City
Tipp: Manchester United -1 (európai hendikep)
Odds:
1.50 @ Tippmixpro

Bombaformában van a Manchester United, hiszen a Vörös Ördögök zsinórban nyolc (!) megnyert tétmérkőzésnél járnak. Úgy tűnik tehát, hogy összeállt José Mourinho együttese, s kedden jöhet a következő siker a sorban. Ugyanis a manchesteriek azt a Hullt fogadják, amely, igaz, hogy szombaton legyőzte a Swansea együttesét az FA Kupában, azonban kiábrándító formában van az utóbbi hetekben, a Premier League-ben például már visszacsúszott az utolsó helyre. Ezen kívül, amíg a hazaik ászai pihentek a hétvégén, addig a Tigriseké végig a pályán voltak, arról már nem is beszélve, hogy a Hull City eddig három bekapott gól alatt nem úszta meg az Old Traffordon. Mindezek után pedig egyértelmű, hogy merre billen a mérleg nyelve, szerintünk a United legalább kettővel megnyerni a Ligakupa elődöntő első mérkőzését.

[2416740] 2017-01-10 21:00:00 Manchester United - Hull Cityx;

Paris SG-Metz
Tipp: Paris SG -1 (európai hendikep)
Odds:
 1.35 @ Tippmixpro

Noha csak a harmadik számú francia sorozatról beszélünk, amikor a Ligakupát említjük, ez is egy olyan kupa, amit a PSG véresen komolyan vesz. A hazaiak az utolsó három kiírást rendre megnyerték, s most is nagy esélyük van arra, hogy legalább az elődöntőig eljussanak. Egyrészt a kéthetes pihenőt követően parádés játékkal, 7-0-ra győzték le a Bastia együttesét a Francia Kupában - tehát jó passzban vannak a fővárosiak - másrészt az a Metz lesz az ellenfelük, amely gárda nagyon szenved az utóbbi időkben. A bajnokságban már kieső pozícióban van, a másodosztályú Lens ellen simán kikapott hétvégén a Francia Kupában, a Ligakupában pedig csak tizenegyeseknek köszönhetően verekedte el magát idáig. A felek augusztusban már találkoztak a Parc des Princesben, s akkor a hazaik nagyon simán, 3-0-ra nyertek. Ezen tényeket figyelembe véve, illetve azt, hogy a gárdák utolsó öt, PSG pályaválasztásával lejátszott meccsét rendre legalább két góllal megnyerték a piros-kékek, úgy véljük, hogy ezúttal is magabiztos fővárosi sikerrel ér véget a csapatok randevúja.

[2423857] 2017-01-11 21:05:00 Paris Saint Germain - Metzx;

Barcelona-Athletic Bilbao
Tipp: Barcelona -1 (európai hendikep)
Odds: 
1.40 @ Tippmixpro

Borzasztóan indította a 2017-es évet a Barcelona, hiszen a Bilbao ellen szűk egy hete 2-1-re kikapott a Spanyol Kupában, míg vasárnap este a Villarreal otthonában mindössze 1-1-es döntetlenre volt képes. Ezúttal viszont javítania, nyernie kell a katalánoknak, ha nem akarnak szégyenben maradni, s már a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében elvérezni a sorozat címvédőjeként. Nem lesz ugyanakkor egyszerű dolga Lionel Messiéknek, ám az idei szezonban egyértelmű, hogy a Camp Noúban lényegesen jobban muzsikálnak a gránátvörös-kékek, mint idegenben. Ezen kívül muszáj megemlíteni, hogy a felek legutóbbi nyolc barcelonai meccse közül a hazaiak hetet megnyertek, míg a maradék egyen döntetlen született. Ráadásul a Bilbao az Alavés ellen már közel sem harapott úgy, mint a Barca ellen, szerencséjüknek és a kapufának köszönhetik a baszkok, hogy egy pontot szereztek vasárnap délben. Véleményünk szerint a katalánok összeszedik magukat, s legalább két találattal nyernek szerda este az Athletic ellen.

[2430989] 2017-01-11 21:15:00 Barcelona - Athletic Bilbaox;
hatharom.com
Manchester United-Hull City Manchester United -1 (európai hendikep) @1.50
Paris SG-Metz Paris SG -1 (európai hendikep)             @1.35
Barcelona-Athletic Bilbao Barcelona -1 (európai hendikep) @1.40
@2.83
megosztom