Kézilabda

Jól fizet a magyar válogatott veresége

  • ivan

A magyar kézilabda-válogatott pénteken újabb felkészülési meccsen lép pályára: Nagy Lászlóék ellenfele Izland lesz.

keziszovetseg.hu

A franciaországi világbajnokságra készülő magyar válogatott ezen a héten Dániában vesz részt egy felkészülési tornán, ahol a házigazda mellett Izland és Egyiptom csapatai ellen méri össze tudását. A mieink csütörtök este az olimpiai bajnok dánok ellen már le is tudták első mérkőzésüket, Javi Sabaté együttese remek helytállással háromgólos vereséget szenvedett a világklasszis skandináv alakulattól (24-21).

1x2    
Izland Döntetlen Magyarország
2.75 8.75 1.50

Pénteken este 18 órától egy másik északi gárda, Izland következik. Ellenfelünk az első mérkőzésén 30-27-re legyőzte Egyiptomot, így ellentétes előjellel várhatja a második felvonást.Izland erejét jól mutatja, hogy csütörtökön úgy sikerült diadalmaskodnia, hogy négy sztárjátékosa, Snorri Gudjónsson, Alexander Petersson, Róbert Gunnarsson és Aaron Pálmarsson nincs ott a csapatban.

A bukik ennek ellenére a magyar csapatot favorizálják, hiszen a mieink győzelme mindössze 1.50-es szorzóval kecsegtet. Mivel utoljára 2014-ben játszottak egymással a felek, ezért túl sok kapaszkodót nem találunk ebből az összevetésből.

Érdemes lehet viszont úgy megközelíteni a találkozót, hogy kisakkozzuk, hogy kik lépnek majd pályára. Mivel ez egy háromnapos felkészülési torna, így Sabaté kapitánynak jól kell adagolni a terhelést a játékosoknak. A dánok ellen például Balogh Zsolt be sem volt nevezve, míg a csapatkapitány Nagy László közel 50 percet töltött a pályán. Császár Gábor és Mikler Roland is végigjátszotta a meccset, míg Ancsin Gábor vagy éppen Schuch Timuzsin alig töltött néhány percet a parketten.

Fogadási szempontból tehát nem egyszerű a helyzet, hiszen barátságos meccs lévén szó, az eredmény mindkét félnek másodlagos, sokkal fontosabb, hogy a játékosok sérülésmentesen lehozzák ezeket a meccseket. A találkozót egyébként az M4sport élőben közvetíti.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Fazekas Nándor (Balatonfüredi KSE), Mikler Roland (Telekom Veszprém).
Mezőnyjátékosok: Gulyás Péter (Telekom Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya KC), Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Nagy László (Telekom Veszprém), Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya KC), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Bánidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), Zubai Szabolcs (MOL-Pick Szeged), Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Jamali Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Iváncsik Gergő (Telekom Veszprém).
Szövetségi kapitány: Xavi Sabaté.