Kézilabda

BL-győztes edző érkezhet a válogatott élére - sajtóhír

  • ivan

A handball-planet.com úgy tudja, a jelenleg a német Flensburgot irányító Ljubomir Vranjes érkezhet a Veszprém és a válogatott kispadjára.

Vranjes lesz a magyar kapitány?

A szakportál szerint a 43 éves szakember a nyáron érkezhet Magyarországra, hogy átvegye a spanyol Xavi Sabatétól a Telekom Veszprém és a magyar férfi válogatott irányítását. A lap megjegyzi, hogy a magyar kézilabdázásba jelenleg rengeteg pénz folyik be, így anyagi akadályai nem lehetnek egy sztáredző szerződtetésének. 

Vrajnes 2010 óta irányítja a német Flensburg gárdáját, amellyel három évvel ezelőtt megnyerte a Bajnokok Ligáját is. Az észak-német klubnál azonban anyagi nehézségek léptek fel, így a következő szezonra már bejelentették a keret létszámának csökkentését is.

A Veszprémet és ideiglenesen a magyar válogatottat is irányító Xavi Sabaté jövője kapcsán már régóta folynak a találgatások. A spanyol tréner ugyan tavaly a BL-döntőig vezényelte a Veszprémet, ám a drámai körülmények között elbukott finálé óta a magyar bajnok nem találja önmagát. Az őszi szezon során több váratlan vereség is becsúszott Nagy Lászlóéknak, így a szurkolók egy része Sabaté távozását követeli. 

A spanyol szakember a nyáron sikeresen vette át beugróként a nemzeti csapat dirigálását is, amellyel januárban a franciaországi világbajnokságon is szerepel majd. A magyar válogatott vb-aranya 47-szeres pénzt fizetne a    -n. .