Vélemény

Pintér Attila, te vagy a mi karácsonyi ajándékunk!

Mezőkövesdről Felcsútra igazolni nem semmi dolog manapság. Mint amikor valaki az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, majd közli, ő most bizony gazdagabb lett.

Tudjátok mit? Én már nem is kérek semmit karácsonyra, a csütörtök esti hír, mely szerint Pintér Attila ül le a Puskás Akadémia kispadjára, azt hiszem, már mindent megadott nekem, amit a magyar foci valaha is adhat. De ha még a kis Jézuska elintézné, hogy Bognár Gyuri legyen újra ott a szakmai igazgató, akkor valószínűleg boldogságomban kirohannék a világból.

Két szaloncukor elfogyasztása közben azon gondolkoztam otthon, vajon mit is mondhat majd Pintér Attila. Valahol titkon bíztam benne, hogy ezt a tettet nem követi különösebb magyarázkodás, igyekeznek szépen, csendben a fű alatt intézni a dolgokat, de nem. A mi derék Attilánk tudott egy igazán nagyot húzni és azt mondta, amitől minden jó érzésű magyar futballfanatikus zsebében kinyílik a bicska.

"A Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez."

Arra természetesen ne keressünk logikus magyarázatot, hogy miért választotta az általa hónapok alatt felépített Mezőkövesd kispadját az NB II listavezetőjének kétség kívül kényelmesebb, ám nem kevésbé narancsillatú ülésére, mert itt nyilván nem a logika adja majd meg a választ. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a mi derék Pinyőnk állítólag órák alatt ütötte nyélbe az üzletet Mészáros Lőrinccel.

És vajh' mikre is gondol ilyenkor a derék futballszurkoló? Zsák a foltját? Összenő, ami összetartozik? Ha kizárólag sportfogadói szempontból nézzük a dolgokat, akkor talán nem is jártunk rosszul, hiszen a Puskás Akadémia bajnoki címére innentől bőszen lehet pakolni a zöldhasúakat, habár jellemző a hír elsöprő erejű népszerűségére, hogy a felcsútiak bajnoki címe 2.70-ről 2.00-ra csökkent a    -n, vagyis a fogadók szerint is ezzel eldőlt az egyik feljutó csapat személye. Afelől egyébként nekem sincs kétségem továbbra sem, hogy Pintér egy kiváló edző magyar szinten, habár erre mc_deere kollégától alaposan megkaptam a választ, de ezen álláspontom mellett kitartok továbbra is. Szakmailag tehát a Puskás jó döntést hozott, de hogy a magyar futball egyik legförtelmesebb teremtményét továbbra sem zárja majd a szívébe az ezerfejű, az tuti. Ahogy az is biztos, hogy mától a sportnapilap is hímes pogácsaként bánik majd Pintérrel.

"Azt gondolom, nem érdemeltem meg azt a bánásmódot, amit kaptam ettől a magyar futballtól" - mondta Pintér a Mezőkövesddel való feljutás kivívását követően. Én zárszóként már csak abban tudok reménykedni, hogy április-május környékén, amikor is Panchóban durrannak az első pezsgősdugók, hasonló kifakadást már nem látunk a derék Pintértől.

Immáron pedig már hivatalos: 2017-ben sem lesz normálisabb a magyar futball!

211147