Tipp

Erre az ajándékra azonnal csapjunk le

  • Cesc18

Szerintünk nagyon magas oddsot kínálnak arra, hogy a bombaformában lévő hongkongi keze ismét megvillan.

Yu Delu-Marco Fu
Hatharom-tipp: Fu lök legalább egy 100-as bréket
Odds: 1.61
Eddig éri meg: 1.40
Tipperősség: 6/10

Az Egyesült Királyság Bajnoksága után nem sok pihenőt kaptak a játékosok, a héten már Skóciában kellett asztalhoz állniuk. Szombaton az elődöntőkre kerül sor, az alsó ágon két nagy név, Judd Trump és John Higgins feszül egymásnak, míg a másik mérkőzésen Yu Delu és Marco Fu vív meg a fináléért. A négy játékos közül egyértelműen Yu a kakukktojás, ő korábban soha nem tudott még pontszerző tornán ilyen magasságba jutni. 

Azt nem lehet mondani, hogy a kínai könnyedén vette volna az akadályokat, hiszen mind az öt meccsét döntő frémben nyerte meg. Nem nyújtott eddig kiemelkedő játékot, de ez is belefért, ugyanis Liang Wenbót leszámítva nem kapott nehéz ellenfeleket. Abszolút nem ő az elődöntő esélyese, Fu a UK-n hatalmas formába lendült és ezt Glasgow-ba is sikerült átmentenie. Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra átkapcsolt valamit a fejében és pályafutása legrosszabb szezonkezdete után most parádézik. Nem csak sorra nyeri a meccseket, hanem kiválóan is játszik. Éppen ezért nem értem, hogyan kínálhatnak 1.61-es oddot arra, hogy lök egy 100-as bréket, miközben a tornán ezt eddig minden meccsén megtette:

  • 104, 110 Lam ellen
  • 142 Highfield ellen
  • 135, 113, 127 Hull ellen
  • 141 Robertson ellen
  • 132 Davis ellen

Nagyon elkapta a fonalat a hongkongi, borzasztó brékerős, és bár Yu szereti a bonyolult állásokat, azt gondolom, hogy legalább egyszer lesz egy olyan könnyű asztala Fu-nak, amit simán letakarít és folytatja a sormintát. A korábbi három mérkőzésükön egyébként mindig lökött Fu legalább egy 100 felettit: 

  • 123, 115, 111 a 2016-os China Openen vívott meccsükön
  • 137, 116 a 2016-os German Mastersen
  • 103 a 2015-ös UK Championshipen
Ki jut tovább?
Yu Delu Marco Fu
@ 3.50 @ 1.22