Női kézilabda

Már az elődöntőket rendezik Svédországban - napi tippek az Eb-re

A svédországi női kézilabda Európa-bajnokságon elérkeztünk az utolsó előtti naphoz, amikor is az ötödik helyért, illetve a döntőért csatáznak a válogatottak. Tippmestereinknek adott volt a feladat, a pénteken tartandó mérkőzésekből kellett összegyúrniuk egy kombit.

A hollandok a dánokkal elődöntőznek pénteken. - Fotó: swe2016.ehf-euro.com

Pénteken először Németország és Románia feszül egymásnak, a felek az ötödik helyért csatáznak. Egyértelmű, hogy a torna meglepetéscsapata a német gárda, amely mindössze egyetlen vereséget szenvedett eddig az Európa-bajnokságon. Clara Wolteringék ráadásul szerdán a házigazdákat ütötték ki, vagyis jó szájízzel várhatják a pénteki meccset. Ez nem mondható el a románokról, akik meglepetésre nagyon könnyedén megadták magukat a dánoknak, így lecsúsztak az elődöntőről. Persze így is jól teljesítették Ambros Martínék, de látható volt az egész tornán, hogy keleti szomszédaink szinte csak Cristina Neagura építenek, akit, ha semlegesíteni tud az ellenfél, akkor nyert ügye van. Szerintünk ez Michael Biegler is tudja, így pedig a Németország +3.5-ös hendikep nyerő lehet a meccsre. Egyébként is úgy véljük, hogy a németek jobban odateszik majd magukat a találkozón.

Az első elődöntőben Hollandia és Dánia néz farkasszemet egymással. A válogatottak közül vitathatatlanul a hollandok játszanak szebb, eredményesebb és jobb kézilabdát, a dánok a korábbi évekkel ellentétben ezen a tornán egyértelműen a védekezésre mentek rá, továbbá a minél jobban elhúzott támadásokra. Mivel a tét óriási lesz pénteken, vélhetően a hollandok is visszább vesznek eszeveszett tempójukból, köszönhetően annak, hogy egyre inkább fáradnak ők is, így vélhetően nem a gólokról szól majd a találkozó. Vagyis nagy esély mutatkozik arra, hogy a felek 54,5 találat alatt maradnak, ami ezen mérkőzésen az előjelek alapján óriási határnak számít.

A nap zárómérkőzése egy igazi rangadó lesz, Franciaország és Norvégia ütközete akár döntőnek is beillene. A két együttes teljesítményével kiemelkedett az Eb mezőnyéből, a norvégok minden meccsüket behúzták idáig, míg a franciák csak a hollandok ellen botlottak meg. A tornán mutatott formák alapján tehát nincs nagy különbség a felek között, mint a két oldal a tudásának közel legjavát nyújtotta idáig. Két rendkívül rutinos csapatról beszélünk, amely az idei évben három alkalommal is találkozott egymással - és mind a háromszor Norvégia örülhetett. A csúcsformában lévő Nora Mörk vezérletével a skandinávok most is hozhatják a papírformát, de bebiztosítjuk a döntetlent is a biztonság kedvéért.

hatharom.com
Németország-Románia Németország +3,5
Hollandia-Dánia A mérkőzés góljai 54,5 alatt
Norvégia-Franciaország Norvégia +1,5
@1.95