Darts-vb

Színpadon a világbajnok, bátor tippel kezdünk

  • Cesc18

Sört, popcornt bekészíteni, este 20 órától négy mérkőzéssel kezdetét veszi a 2017-es PDC darts-világbajnokság. Az első játéknapon olyan játékosok lépnek a dobóvonal mögé, mint a címvédő Gary Anderson, a 2004-es döntős Kevin Painter és a Premier League-ben is szereplő Michael Smith.

Vegyél részt a hatharom.com és a PDC Hungarian Fan Club közös játékéban, és nyerj egy álomutazást Londonba, a Premier League Darts döntőjére! 

Elérkezett a várva várt nap, kezdődik a világbajnokság. Ugyan rögtön az első játéknapon színpadra lép a világbajnok Gary Anderson, de az est slágermeccse egyértelműen a Michael Smith-Ricky Evans csata lesz. Két villámkezű figura feszül egymásnak, így hatalmas darálásra számíthatunk. Követni is nehéz lesz, Evans, aki egyébként a "Rapid" becenévre hallgat, sokszor még az operatőrt is megvicceli, annyira gyorsan engedi el a nyilait. Mindketten a húszas éveik közepén járnak, és Smith az, aki berobbant a profik közé. Rangsorolták már a legjobb tíz között, és idén a Premier League-ben is lehetőséget kapott, míg honfitársa az 50-en kívül helyezkedik el. Ez azért is érdekes, mert 2013-ban egymás ellen vívták a junior világbajnoki döntőt. Tehát Evans-ben is megvan a potenciál, de egyelőre csak egy-egy meccsen mutatta ezt meg. Az egymás elleni mérlegük 6-0 Smith javára, ami alapján nem kérdés a meccs favoritja.

Viszont ebben a sportágban ez nem sokat ér, ha valaki nincs jó formában és önbizalmát veszti. Márpedig Smith-szel ez történt. "Bully Boy" a gyengén sikerült Premier League-szereplés - hét vereség, egy győzelem, egy döntetlen és utolsó hely - után teljesen szétesett a szezon második felére. Ha csak a rangos versenyeket nézzük, akkor nulla ponttal, győzelem nélkül esett ki a Bajnokok Ligájából, első körös vereség az Európa-bajnokságon, a World Grand Prix-n, a World Series of Darts nagydöntőjében és a Players Championship nagydöntőjében, illetve nem tudta kvalifikálni magát a Grand Slamre. Nyáron, a World Matchplayen nyert legutóbb meccset igazán fontos tornán, viszont a második kanyarban ott is elvérzett favoritként. Ez az eredménysor elég durván önbizalom romboló, és a kisebb tornákon sem tudott jó eredményeket produkálni. Szeptember óta sehol sem nyert meccset, szóval elképesztően gyenge ősz van a háta mögött.

Ennek fényében nem kérdés, hogy Evans-nek kell bizalmat szavazni, pláne közel háromszoros pénzért. Ricky egyébként tavaly megmutatta, hogy képes borsot törni a nagyobb nevű ellenfelei orra alá, és küzdeni is nagyon tud. Emlékezetes meccsen, kétszettes hátrányból verte a 2010-es döntős Simon Whitlockot. Nyilván nem tudhatjuk, hogy az elmúlt hetekben kinek, hogyan sikerült élesítenie a formáját, de azon infók alapján, ami van, nem kérdés, hogy Evans-ben van az érték.

hatharom.com
Evans jut tovább
@2.70

Játssz értékes nyereményeinkért a tippjátékunkban, a győztes egy profi darts táblával lesz gazdagabb. Ha tippelni szeretnél, akkor kattints ide.

A kétszeres világbajnok Gary Anderson az újonc Mark Frost ellen kezd. Papíron ez egy nagyon könnyű meccsnek ígérkezik a Repülő Skótnak, ám az utóbbi tornákon mutatott kicsit gyengébb formája és a címvédőként rá nehezedő nyomás miatt lehet ez egy izgalmas derbi. Frost egyébként is egy rutinos PDC-harcos, aki kamerák előtt olyan klasszisokat izzasztott már meg, mint Raymond van Barneveld és Dennis Priestley. Nem lennénk meglepve, ha ez a meccs nem sima Gary 3-0-lal végződne...

A világbajnokságot amúgy Jamie Caven és a 2004-es döntős Kevin Painter mérkőzése nyitja. Utóbbi már nyertese a tornának, hiszen csak azért van a főtáblán, mert Kyle Anderson vízum problémák miatt visszalépett. Innentől minden perc ajándék az "öregnek", amit az Ally Pally színpadán eltölthet. Még a sorsolással is mázlija volt, hiszen elkerülte a legveszélyesebb kiemelteket, és azt a Cavent kapta, akivel egy ki-ki meccset vívhat. 

Egy mérkőzésről nem esett még szó, Jamie Lewis és Mick McGowan ütközetéről. Utóbbi az egyetlen ír játékos a mezőnyben és pályafutása során negyedik alkalommal tudta kvalifikálni magát a vb-re. Őt hajlamosak alábecsülni az oddsmesterek. Tény, hogy nem tartozik a mezőny krémjéhez, de ügyes és rutinos játékos. Megnehezítheti Lewis dolgát, sőt akár boríthatja is a papírformát. A fiatal walesi ötödik Ally Pally fellépésére készül, korábban még nem sikerült meccset nyernie, igaz, rendre kemény ellenfeleket kapott. Nem villogott az idei szezonban, ha nem emel a játéka színvonalán, akkor könnyen megégetheti magát McGowan ellen. 

Az első játéknap programja (december 15, csütörtök):
A     szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Oddsok
20:00 Jamie Caven-Kevin Painter 2.05 1.60
21:00 Jamie Lewis-Mick McGowan 1.55 2.15
22:00 Gary Anderson-Mark Frost 1.04 6.75
23:00 Michael Smith-Ricky Evans 1.35 2.70